Curling Eb: a feljutásra várni kell, kikaptunk az oroszoktól

Vágólapra másolva!
2009.12.11. 00:11
Címkék
A magyar férfi curlingválogatott a skóciai Európa-bajnokságon a B-divizió elődöntőjében 7–3-ra kikapott Oroszországtól, így egyenes ágon nem sikerült az A-csoportba kerülés, de még van esélyünk a feljutásra.

Ahogy arról már beszámoltunk, a magyar férfi válogatott szerdán a szlovákok elleni győzelemmel megnyerte csoportját, így csütörtökön a B-divízió döntőjébe kerülésért mérkőzhetett Oroszországgal a skóciai curling Európa-bajnokságon.

A találkozó tétje a feljutás is volt, ugyanis a két finalista kerül az A-divizióba.

A Belleli Lajos, Riesz Gábor, Rókusfalvy Zsombor, Rókusfalvy András, Molnár Gábor összetételű magyar csapat az első öt endből hármat is elveszített 1–0-ra. A hatodik endet 2–0-ra megnyertük, viszont a következő játékrész ismét az oroszoké volt, mégpedig 3–0-val, ez pedig döntőnek bizonyult. A mieink végül 7–3-as vereséget szenvedtek, így a sporttörténelmi sikerre, az A-csoportra egyelőre várni kell, de még ezen az Eb-n kiharcolhatjuk a feljutást.

A szabályok szerint ugyanis a két csoportgyőztes játszik egymással a fináléba jutásért, a két második pedig azért, hogy az elsők csatájának vesztesével mérkőzhessen később. Ez utóbbi meccs győztese kerül még a fináléba, amelynek tagjai jövőre a sportág európai legjobbjait felvonultató A-divízióba szerepelhetnek. Ez azt jelenti, hogy a mieink a vigaszágon még kivívhatják a döntőbejutást, ha pénteken megverik a Hollandia–Írország mérkőzés győztesét.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
5 perce

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
25 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
2 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik