Alpesi sí: újabb osztrák siker született Val d'Isere-ben

Vágólapra másolva!
2009.12.12. 12:03
Címkék
A franciaországi Val d'Isere-ben szuper óriás-műlesiklással folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. Az első helyet a pénteki kombináció hármas sikere után újra egy osztrák, Michael Walchhofer szerezte meg, akinek ez volt a tizenötödik futamgyőzelme. A második az amerikai Ted Ligety, a harmadik pedig az olasz Werner Heel lett. Az összetett vk éllovasa, a svájci Carlo Janka ezúttal nem szerzett pontot, mert kiesett.
Az első célba érkező a kettes rajtszámú olasz Patrick Staudacher volt, hiszen az elsőként induló osztrák Georg Streitberger kiesett. Egyébként is jellemző volt a sok búcsúzó, az első tizenötből nyolcan jutottak erre a sorsra, így az összetett világkupa éllovasa, a svájci Carlo Janka is, aki a három megnyert Beever Creek-i futam után már másodszor maradt pont nélkül.

Vissza Staudacherhez: akkor még kevesen gondolták volna, hogy nála csak hárman lesznek gyorsabbak az egész versenyen, pláne, hogy mindjárt a második célba érő, az amerikai Ted Ligety majd' egy másodpercet vert rá. Aztán viszont hosszú időre konzerválódott ez az állás, ami részben a sok kiesőnek volt köszönhető.

Végül a 17-es rajtszámmal induló osztrák Michael Walchhofernek sikerült 28 századdal megjavítania Ligety idejét, három indulóval később pedig az olasz Werner Heel szorította le honfitársát (Staudacher) a dobogó harmadik helyéről.

Közben Raichnak nem sikerült élnie a lehetőséggel: ha ugyanis legalább második lett volna, akkor megelőzi Jankát az összetettben, de végül meg kellett elégednie az ötödik hellyel – igaz, így is szépen hozott a svájcin.

ALPESISÍ-VK, VAL D'ISERE (FRANCIAORSZÁG) 
FÉRFI SZUPER ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Michael Walchhofer (osztrák) 1:20.78
2. Ted Ligety (amerikai) +0.28
3. Werner Heel (olasz) +0.75
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Carlo Janka (svájci) 460
2. Benjamin Raich (osztrák) 426
3. Didier Cuche (svájci)
384

Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
14 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
55 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
2 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik