A mieink is elkezdték

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.12.03. 22:53
Címkék
Nemrégiben kezdődött el a bobszezon, és a magyar válogatott is életjelet adott magáról.
Az eddig két Európa-kupa-futamon induló kettes kimondottan jól áll, hiszen a huszadik pozíciót tudhatja magáénak a Gyulai Márton vezette egység. Annak ellenére, hogy az idény előtti edzőtábor kútba esett, így a magyar pilóta az első, Iglsben megrendezett futamon különösebb gyakorlás nélkül, élesben próbálta ki új tolóemberét, Szabó Dávidot. A 33. pozíciót sikerült megcsípniük, majd egy héttel később Königsseében már a régi motoros, Pintér Bertalan segített lendületbe hozni a bobot. Az egyik edzésen ugyan borultak egy nagyot, ráadásul 110 kilométeres óránkénti sebességnél, de megúszták nagyobb sérülés nélkül, a versenyen pedig már javítottak, huszonötödikek lettek.Habár a német gyártótól ígéretet kaptak, hogy már a mostani hétvégén megkapják új bobjukat, az átadás még várat magára egy keveset, így a soron következő megméretésre, az innsbrucki Világkupa-futamra még a régi, kissé ütött-kopott járművel kénytelenek elutazni. A lényeg azonban, hogy elkezdték a versenyzést, és szokják a légkört. Az olimpiai kvalifikációs sorozat úgyis csak a következő évadban lesz.Európa-kupa-sorozat
1. állomás, Igls. Férfiak. Kettesek: 1. Németország I (Angerer) 1:45.81, …33. Magyarország I (Gyulai Márton) 1:50.17
2. állomás, Königssee. Férfiak. Kettesek: 1. Svájc I (Ra. Rüegg) 1:40.29, …25. Magyarország I (Gyulai Márton) 1:43.90
Legfrissebb hírek

Megszületett Szoboszlai Dominik kislánya – kép

Magyar válogatott
24 perce

Hajós Artúr a következő hetekben biztosan a strandröplabdára fókuszál régi-új társával

Röplabda
32 perce

ETO: román jobbhátvéd érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB II
53 perce

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
56 perce

Vécsei Bálint: Siker után könnyebb a meccsre készülni

Labdarúgó NB I
1 órája

Minden idők legszorosabb végjátékát hozta a hungaroringi időmérő

F1
1 órája

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
1 órája

Atlétika: McLaughlin-Levrone nyerte a 400 méteres síkfutást az amerikai válogatón

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik