Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Vágólapra másolva!
2025.08.03. 09:01
null
Gruber Zsombor a Kazincbarcika után a Nyíregyháza ellen is bizonyíthat (Fotó: Mediaworks/Polyák Attila)
A labdarúgó NB I-ben szombaton két mérkőzést rendeztek, lássuk, hogyan értékeltek a szakvezetők a lefújás után!

 

FERENCVÁROS–KAZINCBARCIKA 3–0 

Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője

Mit mondott a játékosainak a lefújást követően?
– Őszintén? Nagyon nem tetszett az, amit a második félidőben láttam. 

Ezek szerint elégedetlen a háromgólos győzelem után? 
– Ha ezeket a helyzeteket nem használjuk ki, az sosem tetszik. Az első játékrész rendben volt, annak is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a bajnokit, de egy ilyen meccsen három, négy, esetleg öt gólt kellett volna még szereznünk. 

– Gruber Zsombor gólt lőtt, két gólpasszt adott. Nem bánja, hogy nem nevezte a Bajnokok Ligája-selejtezőre?
– Ez ilyen. Bő a keretünk. Nekem most a magyar szabályra is figyelnem kellett, szükségünk van a magyar futballistákra. De természetesen elégedett vagyok a játékával, a teljesítményével.

KUTTOR Attila, a Kazincbarcika vezetőedzője

– Nevezhetjük ezt tisztes vereségnek?
Az eredmény ellenére úgy éreztem, nem vallottunk szégyent. Amit elterveztünk, úgy-ahogy működött. Jó hír, hogy a legutóbbi mérkőzéshez képest előreléptünk. És saját magunkhoz képest is fejlődtünk.

– Némileg későn cserélt. Nem kellett volna hamarabb frissíteni?
Működött a taktika, nem volt okom belenyúlni a csapat összetételébe. Ezért cseréltünk némileg később.

– Mennyire demoralizáló, hogy mindig idegenben kell pályára lépniük?
Hogy a pályánk mikor lesz használható, nem tudom, ebben nem én vagyok az illetékes. De a szurkolóink ide is elkísértek bennünket, le a kalappal előttük. Nagyon sokat jelentett a biztatásuk. Ígérem, a jövőben megpróbálunk nekik – még ha kicsiket is, de – örömöt szerezni.

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 20:03

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

A zöld-fehérek friss igazolása, Kanikovszki nyitotta meg a gólok sorát, Varga Barnabás fejjel volt eredményes, a borsodiak csak egy kapufáig jutottak.


DIÓSGYŐR–ZALAEGERSZEG 2–2

Vladimir RADENKOVICS, a Diósgyőri VTK vezetőedzője

– Az első és a második félidő játéka között ön szerint is nagy volt a különbség?
Az elsőben jól játszottunk, a második kapcsán ez nem mondható el. Kevesebb hibát kellett volna elkövetni kettő egynél, és akkor talán másként alakul a meccs. Anderson Esitivel másik csapatunk volt a pályán, neki fontos szerepe van a játékunkban. De el kell ismerni, a ZTE jó együttes, megérdemelte a pontszerzést.

– Mit lehet tudni Esiti állapotáról?
Még nem tudjuk a pontos diagnózist.

– Egygólos vezetésnél, emberelőnybe kerülés után kevesen számítottak ilyen végkifejletre…
Én sem ezt vártam, azt hittem, zsebben a három pont. Amikor ellenfelünk emberhátrányba került, sok rutinos játékosunk volt a pályán, úgyhogy ezt nem lehet a fiatalokra fogni, a tapasztalt labdarúgóknak tudniuk kellett volna, mit kell ilyenkor tenni. Elemeznünk kell a történteket, hogy legközelebb ilyen ne forduljon elő.

Goncalo Gil DA SILVA CRUZ, a ZTE FC másodedzője (Nuno Campos vezetőedző eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon)

– Ilyen összecsapásra számított?
Jó mérkőzés volt két remek csapattal, gólokkal. Sok mindenben kell még fejlődnünk, de az biztos, a játékosok hisznek benne, hogy a munkának lesz eredménye.

– Mennyire volt ez az ön meccse, személyes sikere?
Nem az én munkám volt, az edzői stábé, s ebben nekem is van szerepem. Közösen dolgozunk céljaink eléréséért, van, amit jól csinálunk, van, amit nem. A tulajdonosok ötletei is benne vannak ebben, a médiamunkatársaktól kezdve a konyhai dolgozókig mindenki hozzátesz valamit.

– A kiállítás meglepő módon nem vetette vissza a csapatot.
Ez is azt mutatja, nem törünk meg semmilyen körülmények között sem. A futballisták és a szakmai stáb tagjai is nagyon akarták az egyenlítést, sőt a győzelmet is. Kiss Bence megérdemelte, hogy gólt szerezzen, törött orral játszott, a meccs elején levette a maszkot, beleállt a mérkőzésbe.

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 17:33

A gól- és emberelőny sem volt elég a győzelemhez a Diósgyőrnek

Nem adta fel a nehéz helyzetbe kerülő Zalaegerszeg, egy pont lett a jutalma.

 

NB I
2. FORDULÓ
augusztus 1., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 1–0
augusztus 2., szombat
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 2–2
Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika 3–0
augusztus 3., vasárnap
17.45: Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
17.45: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
20.00: ETO FC Győr–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC2114–1+34
2. Debreceni VSC2114–3+14
3. Újpest FC113–1+23
4. Puskás Akadémia112–1+13
5. Zalaegerszegi TE225–502
6. Paksi FC113–301
6. ETO FC Győr113–301
8. Nyíregyháza Spartacus111–101
8. Kisvárda111–101
10. MTK Budapest2111–2–11
11. Diósgyőri VTK2113–5–21
12. Kazincbarcika221–5–40
www.youtube.com



 

Legfrissebb hírek

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
8 órája

Yohan Croizet: Nincs meg bennem a gyilkos ösztön

Labdarúgó NB I
9 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
19 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
21 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:52

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21
Ezek is érdekelhetik