Gyorskorcsolya: embertelen bánásmód

Vágólapra másolva!
2004.11.11. 20:49
Címkék
A Dél-koreai Gyorskorcsolya-szövetség azonnali hatállyal visszaléptette minden nemzetközi viadaltól a női válogatottat, miután a tagok embertelen bánásmódra panaszkodtak. A Csoszun Ilbo című napilapban megjelent levelek szerint az eredmények elmaradása esetén a versenyzőket rendszeresen megalázták, ütötték-verték az edzőik, ráadásul a magánéletüket is drákói szigorral ellenőrizték. "Kínszenvedésnek számít minden nap, borzalmas, hogyan lehet így nőkkel bánni" - írta az egyik sértett. A cikk hatására két tréner benyújtotta lemondását. A szövetség később dönt arról, megelégszik-e ennyivel, vagy további intézkedéseket foganatosít.
Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
14 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
27 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
38 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
44 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
52 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik