Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 16:07
null
Iga Swiatek (Fotó: Getty Images)
Parádés első játszma után egy átlagosra sikerült második is elég volt Iga Swiateknek, hogy 6:2, 7:5-re legyőzze az orosz Ljudmila Szamszonovát, és bejusson a brit nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe, ahol a Mirra Andrejevát is legyőző Belinda Bencic lesz az ellenfele.

Nagyszerű első játszmája volt a 8. kiemelt Iga Swiateknek Ljudmila Szamszonova ellen. A lengyel játékos egészen elképesztő statisztikát is produkált, sikeres első szervái után ugyanis a pontok száz százalékát nyerte meg, emellett ugyancsak tökéletesen hozta bréklabdáit, nem csoda hát, hogy hogy 6:2-vel övé lett a szett.

A második felvonás elején folytatódott a Swiatek-show, a négyszeres Roland Garros-győztes már 3:0-ra is vezetett, miután a második gémben úgy vette el orosz kolléganője szerváját, hogy az egyetlen pontot sem tudott csinálni. Ám amikor két gémmel később kényelmessé tehette volna magának a mérkőzést, jöttek a ki nem kényszerített hibák, elvesztette az adogatását. Utána hiába nyerte vissza egyből brékelőnyét, a következő szervajátékában megint veszített, ráadásul úgy „hagyta” Szamszonovát brékelni, hogy már negyven-semmire vezetett! A folytatásban aztán Swiatek már jobban figyelt a szerváira, és 6:5-nél kétszer is meccslabdája volt, a másodikat értékesítette is, így 6:2, 7:5-tel jutott az elődöntőbe.


A nők negyedik negyeddöntőjében a 7. kiemelt Mirra Andrejeva és Belinda Bencic is rendkívül magabiztosan szervált az első játszmában, az első bréklabdákra a tizenegyedik gémig kellett várni, ekkor a svájci jutott két lehetőséghez, ám orosz riválisa mind a kettőt hárítani tudta. Törvényszerű volt hát a rövidítés, amelyben Andrejeva három, Bencic csak egy egy adogatást vesztett – 7:6-tal utóbbié lett a szett.

A második játszmában 4:4-ig folytatódott az „állóháború”, ekkor viszont Bencic olyat csinált, mint a meccs során még senki: elnyerte ellenfele adogatását. A legjobbkor – mondhatnánk, ám Andrejeva másként gondolta, és egy gyönyörű labdameneteket hozó gémben, első bréklabdáját értékesítve visszatáncolt a szakadék széléről – két játékkal később újra jött a rövidítés. Ebben az olimpiai bajnok Bencic megint jobbnak bizonyult, így 7:6, 7:6-tal ő jutott be a legjobb négy közé, ahol Swiatek lesz az ellenfele.

WIMBLEDON, LONDON (53 550 000 font, fű)
NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ 
Swiatek (lengyel, 8.)–Szamszonova (orosz, 19.) 6:2, 7:5
Bencic (svájci)–Andrejeva (orosz, 7.) 7:6 (7–3), 7:6 (7–2)
 

 

Legfrissebb hírek

Sinner és Alcaraz jelenleg messze mindenki fölött áll

Tenisz
2025.07.15. 08:46

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Sinner visszavágott Alcaraznak, először lett bajnok Wimbledonban

Tenisz
2025.07.13. 20:25

Wimbledon: orosz és belga öröm a női páros döntőjében

Tenisz
2025.07.13. 16:53

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
2025.07.13. 11:20

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
2025.07.12. 21:32

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
2025.07.12. 18:12

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
2025.07.11. 17:42
Ezek is érdekelhetik