Nem középiskolás fokon

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.02.21. 21:01
Címkék
Alighanem Georg Späthnél kevesen bánkódtak jobban amiatt, hogy a meteorológusok tévedtek az időjárást illetően. Az erős szél nem érkezett meg Planicára, a 19. sírepülő-világbajnokság helyszínére, így az első nap után vezető német pechjére az indulóknak még kétszer el kellett rugaszkodniuk a sáncasztalról, és ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy felboruljon a sorrend.
Toni Nieminen befejezi

HELSINKI. Az idény végén visszavonul Toni Nieminen, a finnek kétszeres olimpiai bajnok síugrója. A most 28 éves sportoló a legnagyobb sikereit az 1991–92-es szezonban aratta, amikor két olimpiai bajnoki címet (nagysánc, csapat), négysáncversenyt, összetett Világkupát és nyolc Vk-versenyt nyert meg, mindössze 16 esztendôsen. Tíz évvel ezelôtt, Planicán ô volt az elsô ugró, aki „átlépte” a 200 méteres álomhatárt, midôn 203 méterig vitorlázott. Az 1995-ös kuopiói Vk-sikere óta azonban alig-alig hallatott magáról, így az volt a csoda, hogy eddig húzta a visszavonulását.
Toni Nieminen befejezi

HELSINKI. Az idény végén visszavonul Toni Nieminen, a finnek kétszeres olimpiai bajnok síugrója. A most 28 éves sportoló a legnagyobb sikereit az 1991–92-es szezonban aratta, amikor két olimpiai bajnoki címet (nagysánc, csapat), négysáncversenyt, összetett Világkupát és nyolc Vk-versenyt nyert meg, mindössze 16 esztendôsen. Tíz évvel ezelôtt, Planicán ô volt az elsô ugró, aki „átlépte” a 200 méteres álomhatárt, midôn 203 méterig vitorlázott. Az 1995-ös kuopiói Vk-sikere óta azonban alig-alig hallatott magáról, így az volt a csoda, hogy eddig húzta a visszavonulását.
Späth ezen a szinten csak közepesnek minősülő két ugrást (202.5 és 195.5 méter) tudott bemutatni, és még a dobogóról is leszorult. A norvégok 27 éves egyetemistája, Roar Ljökelsöy viszont mindkét sorozatban a legnagyobbat ugrotta (222 és 210.5), és a repülő finneket, Janne Ahonent, valamint Tami Kiurut megelőzve megnyerte karrierje első aranyérmét világversenyen. (Az északiaknak mégsem volt túl jó napjuk, hiszen a 231 méterrel világcsúcstartó Matti Hautamäki még az első hatba sem fért be.)

18. sírepülő-világbajnokság, Planica
Óriássánc (K185). Világbajnok: Roar Ljökelsöy (Norvégia) 832.1 pont (191.5 méter, 221.5, 222, 210.5), 2. Janne Ahonen (Finnország) 814.1 (190, 225, 216.5, 201.5), 3. Tami Kiuru (Finnország) 813 (197.5, 218.5, 220, 191.5), 4. G. Späth (Németország) 808.8 (203.5, 225, 202.5, 195.5), 5. T. Ingebrigtsen (Norvégia) 807.2 (204.5, 225, 219, 200), 6. B. E. Romören (Norvégia) 798.7 (177.5, 215.5, 207, 218.5)
Következik: vasárnap csapat-vb-t rendeznek Planicán (Tv: RTL, 9.30, élő; Eurosport, 15.15, felvételről)

A legutóbbi 10 világbajnok
1986: Andreas Felder (osztrák). 1988: Ole Gunnar Fidjestöl (norvég). 1990: Dieter Thoma (német). 1992: Kaszai Noriaki (japán). 1994: Jaroslav Sakala (cseh). 1996: Andreas Goldberger (osztrák). 1998: Funaki Kazujosi (japán). 2002: Sven Hannawald (német). 2002: Sven Hannawald. 2004: Roar Ljökelsöy (norvég)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
1 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
1 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
1 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik