Pettersen Hannawald útján

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.01.01. 21:59
Címkék
Játsszunk el egy picit a gondolattal: mi történik, ha Sigurd Pettersen (képünkön) nem tart a garmisch-partenkircheni sánctól? Akkor vajon a norvég ugyanúgy elverte volna a világot, mint tette azt Oberstdorfban?
Akkor "utcahossznyi" volt a különbség közte és a mezőny között, most csak – átszámítva – fél méter. De az ő javára, ez pedig azt jelenti, hogy kettőből kettő a mérlege a nagy presztízsű viadalon, és jó úton jár Sven Hannawald két esztendeje felállított rekordjának beállítása felé. A német akkor megnyerte mind a négy viadalt, most Pettersen kettőből kettőnél jár. Ahhoz képest, hogy előtte egymást követő 49 kiírásban senki sem tudott tarolni, most hármon belül kétszer is összejöhet mindez…
Pettersen az első sorozatban rakta le harmadik Világkupa-sikerének alapját, amikor 123 méterig repült, igaz, a landolása nem sikerült túl jól, nem tudott rendesen "beletérdelni" az ugrásába. Ettől függetlenül vezetett a korábban Vk-dobogón még sohasem álló Georg Späth, valamint a kiegyensúlyozott osztrák Martin Höllwarth előtt, de nem tűnt sétagaloppnak számára a második kör. Különösen azok után akadt izgulnivalója, hogy Höllwarth tökéletes ugrással 121 méterig vitorlázott, és csaknem a maximális pontszámot (mind az öt bírótól 19.5-et) kapott a döntnököktől. Späth nem is tudta túlugrani az osztrákot, Pettersen sem, vi-szont neki maradt az első felvonásban felhalmozott fórjából. Hét tized pont, átszámítva fél méter…
Höllwarth szerint csak azért, mert a bírók nem kedveztek neki. A második helyezett állítja, az első sorozatban Pettersentől többet kellett volna levonni a rossz talajfogása miatt, a másodikban pedig neki járt volna a maximális 20 pont a tökéletes ugrásáért. Vágó István hajdani vetélkedőjének címét idézve: van benne valami…
Persze, Pettersent ez cseppet sem foglalkoztatja. "Erre nem számítottam, a jó szereplésben bíztam, na de két győzelemben? Szerencsés ember vagyok, felszabadult, tiszta a fejem, csak a legfontosabbra kell összpontosítanom" – mondta a norvég, aki tíz évvel Espen Bredesen diadala után ajándékozta meg ismét garmischi győzelemmel Norvégiát.

52. négysáncverseny, 2. állomás,
Garmisch-Partenkirchen

Nagysánc (K115): 1. Sigurd Pettersen (norvég) 253.8 pont (123 méter, 120.5, 2. Höllwarth (osztrák) 253.1 (118.5, 121)3. Späth (német) 248.7 (120.5, 118.5), 4. Ahonen (finn) 248.5 (120, 120), 5. Zonta (szlovén) 241.2 (119, 117.5), 6. Kaszai (japán) 239.8 (116, 117.5)
A pontverseny élcsoportja: 1. Sigurd Pettersen 549 pont, 2. Höllwarth 522.2, 3. Späth 510, 4. Uhrmann (német) 506.5, 5. Morgenstern (osztrák) 506.4, 6. Kaszai 501.6
A Világkupa élcsoportja (7 verseny után): 1. Sigurd Pettersen 406 pont, 2. Ahonen 338, 3. Ljökelsöj (norvég) 335, 4. Malysz (lengyel) 281, 5. Höllwarth 287, 6. Hannawald (német) 214
Következik: január 4-én Innsbruckban (K120) folytatódik a négysáncverseny

Az utóbbi tíz garmischi bajnok
1995: Janne Ahonen (finn). 1996: Reinhard Schwarzenberger (osztrák). 1997: Primoz Peterka (szlovén). 1998: Funaki Kazujosi (japán). 1999: Martin Schmitt (német). 2000: Andreas Widhölzl (osztrák). 2001: Kaszai Noriaki (japán). 2002: Sven Hannawald (német). 2003: Primoz Peterka. 2004: Sigurd Pettersen (norvég)
Legfrissebb hírek

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
4 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
14 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
26 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
26 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
29 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
58 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik