profile

SZŰCS MIKLÓS

403 Cikk
Archiv cikkek
2003.08.06. 22:24

Asztalitenisz: Tóth és Bátorfi őrzi helyét

Igazán jelentős változás továbbra sincs az asztaliteniszezők világranglistáján, azaz a nemzetközi szövetség (ITTF) idei nyolcadik rangsorának élmezőnye nagyon hasonlít a júliusi listához.
Archiv cikkek
2003.07.29. 22:17

Dusan Kapusta a kapitány

A Magyar Jégkorong-szövetség valamivel több mint egy hónapja megválasztott új elnökségének első igazán "látványos döntése adta az apropóját a kedd délelőtti sajtótájékoztatónak, amelyet a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokban tartottak: a testület döntésének értelmében az előttünk álló szezonban a Dunaferr vezetőedzője, a válogatott eddigi másodedzője, a szlovák Dusan Kapusta készíti fel a válogatottat a jövő tavaszi divízió1-es világbajnokságra.
Utánpótlás
2003.07.20. 22:46

Li Bin Európa-bajnok lett

Kilenc éremmel, közte egy arannyal zárták a magyarok az újvidéki korosztályos Európa-bajnokságot, s ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat negyedik helyén végeztek a magyarok. Az egyetlen első helyezést a kínai származású, de már öt éve Magyarországon élő s élete első kontinensbajnokságán asztalhoz álló Li Bin szerezte.
Utánpótlás
2003.07.19. 22:02

Nyolc egyéni érem Újvidéken

Parádéztak a magyarok a korosztályos Eb-n, hiszen a verseny zárónapja előtt már biztos, hogy a hétközben megszerzett csapatbronz mellé hat számban még nyolc egyéni érmet szereznek. A dicshimnusz előtt előbb legyünk túl a feketelevesen: az ifjúsági lányoknál toronymagas favoritnak tartott Póta Georgina már a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett a román Neculától.
Utánpótlás
2003.07.18. 23:08

Érzékeny veszteség nélkül

Az újvidéki Európa-bajnokság legsűrűbb napját tudhatják maguk mögött a magyarok: a mieinket 10 számban 29 mérkőzésen szólították asztalhoz, s bár a mérleg pozitív, akadnak olyanok, akik már befejezték újvidék szereplésüket. Serdülő fiú egyesben Vajda Attila vereséget szenvedett, ami azt jelenti, hogy ez az első olyan egyéni szám, ahol már nincs magyar érdekeltség az Eb-n, a fennmaradó kilencben viszont még állnak a mieink.
Utánpótlás
2003.07.17. 22:20

Az esélyesek menetelése

Sűrű és meglehetősen vegyes napot zártak a magyarok az Újvidéken zajló korosztályos Európa-bajnokságon. A csapatversenyek utáni szünnapot követően csütörtökön az egyéni küzdelmek kezdődtek meg, s estére a vártnál talán több magyar búcsúzott a versenytől.
Utánpótlás
2003.07.15. 22:34

Ezüstérmes a lánycsapat

Az már korábban eldőlt, hogy az optimista várakozással ellentétben csak egy magyar érem született az újvidéki korosztályos Eb csapatversenyei során. És, hogy ez milyen színű lett? Nos, ezüst...
Utánpótlás
2003.07.12. 21:07

Asztalitenisz: Hárman a nyolc között

Négy magyar együttesből három átlépte az első akadályt és vasárnap már a nyolcaddöntőben folytathatja a küzdelmeket, de az egyenes ágon elbukó ifjúsági fiúcsapatnak is van még két esélye a továbbjutásra.
Archiv cikkek
2003.07.01. 22:33

Pagonyi: Más írt alá a nevemben

A hónapok, sőt már több mint egy éve húzódó Postás-ügy  legalábbis ami a pénzügyi részt illeti  az asztaliteniszezők számára megnyugtatóan zárult: a néhány hónappal ezelőtt született megállapodás alapján a március végéig járó illetményt teljes egészében átvehették, az azt követő három hónapra esedékes járandóságnak pedig a felét már kézhez is kapták a férfi játékosok, akik az új idényben mindannyian másik csapatban szerepelnek majd, míg a zuglóiak fiatal tehetségekkel vágnak neki az előttük álló feladatoknak.
Archiv cikkek
2003.06.29. 22:24

Tóth korán búcsúzott

Két ázsiai játékos legyőzése után a harmadik már megállította Tóth Krisztinát, a Rio de Janeiróban zajló brazil nemzetközi bajnokságon. Az ötszörös Európa-bajnok a negyeddöntőben a dél-koreai Kim Kjung A ellen lépett asztalhoz.
Archiv cikkek
2003.06.18. 22:32

Téli álom, tavaszi ébredés

"Köszönettel tartozom az ellenfél vezetőjének, Rostás Gábornak, aki az egész éves heccelődéseivel, nyilatkozataival megtanította csapatunkat presztízsből is játszani  nyilatkozta Fülöp István, a Statisztika vezetőedzője.
Archiv cikkek
2003.06.17. 22:15

Asztalitenisz: A 36. Statisztika-arany

Kétség sem férhetett hozzá, hogy mi lesz a vége&Mert hiába nyerte meg a Postás-Matáv SE az ETTU-kupát és a klubcsapatok Szuperligáját, idehaza, a hazai bajnokságban a Statisztikának nincs párja. Továbbra sincs.
Archiv cikkek
2003.06.13. 21:23

A bajnokság az más…

"Végre egy olyan bajnokság, amely legalább tartogat valami izgalmat  szólt az egybehangzó szakvélemény tavaly nyáron, mielőtt megkezdődött az asztaliteniszezők 20022003-as szezonja.
Archiv cikkek
2003.06.12. 23:11

Előnyt szerzett a BVSC

Nem lenne ildomos azzal az egyébként elcsépelt poénnal kezdeni a tudósítást, hogy a férfi asztaliteniszezők csapatbajnoki döntőjének első mérkőzése forró hangulatban zajlott, meg hogy a kecskeméti együttes a BVSC katlanjába látogatott.
Archiv cikkek
2003.05.22. 23:01

Tóth, Bátorfi: oda az éremálom

Egy pacsi, és kész& Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina köszöntötte emígyen egymást csütörtök este a párizsi Bercy Sportcsarnokban, jelezvén, hogy ezzel számukra befejeződött a 47. egyéni világbajnokság.
Archiv cikkek
2003.05.18. 22:09

Athéni kvótákért Párizsban

Történelmi világbajnokság  az olimpia jegyében. Történelmi, mert ez lesz a sportág első olyan világbajnoksága, ahol nem kényszerből rendeznek csak egyéni számokat.
Archiv cikkek
2003.05.11. 21:42

Carter aranygólja döntött

&és Vladimir Sindler csak telefonált. Egykedvűen állt, miközben a helyszínen, a helsinki Hartwall Arénában 13 387-en, a televízió képernyői előtt pedig millióan lesték minden mozdulatát. Már vagy öt hoszszú perce tartotta füléhez a kagylót, hogy aztán középre mutasson: GÓL! A fehér mezes kanadaiak egy pillanat alatt Anson Carter nyakában lógtak, hogy a végtelennek tűnő öt perc után megünnepeljék Kanada 22. világbajnoki címét.
Archiv cikkek
2003.05.10. 20:45

Teljes a szlovák éremkollekció

Világbajnoki éremért mindössze egyszer, 2000-ben csapott össze a cseh és a szlovák válogatott egymással, igaz, akkor az arany volt a tét. Ezúttal a bronz...
Archiv cikkek
2003.05.09. 22:44

Kivégezték a cseheket

A házigazdák ugyan kiestek, de hát ez Finnország, ahol egy világbajnokság semmilyen körülmények között sem fulladhat érdektelenségbe: a hoki errefelé maga a NAGY JÁTÉK. Nem csoda hát, ha a szervezőknek nem voltak jegyértékesítési gondjaik annak ellenére, hogy az elődöntőre egy belépőhöz 110 és 210 euró között lehetett hozzájutni.
Archiv cikkek
2003.05.08. 20:26

Birkahátsót kaptak a finnek

Tessék elképzelni, amint az újság címlapjáról egy birka hatalmas hátsó fele "üvölt. Megvan?

16

/

21