Harmadszor is Fazekas Mária?

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.09.28. 20:26
Címkék
Több mint ötven évvel ezelőtt, 1951-ben született az ötlet: legyen egy olyan versenye a sportágnak, amelyen a tíz legjobb hazai férfi és női asztaliteniszező egymás között, az asztalnál dönti el, hogy melyikük is a legjobb.
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fazekas (képünkön) dolgát megkönnyítheti, hogy Bátorfi és Tóth nem indul az idén (Fotó: Meggyesi Bálint)
Tízek-bajnoksága – így nevezték el akkor –, s egészen 1988-ig így is hívták ezt a versenyt, amikor is, alkalmazkodván az európai gyakorlathoz, 12 főre emelték az indulók számát, s azóta immár Top 12-bajnokságon szerepel évről évre a honi elit, s a győztes az esemény szülőatyjáról, a 2001 júliusában elhunyt Lakatos Györgyről, a magyar szövetség tiszteletbeli elnökéről elnevezett kupát veheti át.
Hétfőn és kedden, a BSE városmajori kosárlabdacsarnokában a tucatnyi legjobb magyar férfi és női asztaliteniszező ismét harcba száll azért, hogy közülük egy férfi és egy női játékos a következő egy évben azzal dicsekedhessék: ő nyert ezen a rangjában az országos bajnokság után következő, ám a versenyzők többségének véleménye szerint erősségében afölött álló eseményen. Az már az első labdamenetek előtt eldőlt, hogy a címvédők közül csak Fazekas Mária védheti meg elsőségét (a Statisztika válogatottja egyébként 2001-ben és 2002-ben is győzni tudott, így ő akár most triplázhat is), ugyanis a Németországban profiskodó Pázsy Ferenc a vasárnap esti klubmérkőzése miatt visszalépett az indulástól, s ugyancsak Bundesliga-elfoglaltsága miatt nem lehet ott a résztvevők között Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina sem. Az említetteket leszámítva teljes lesz a mezőny, ami azt is jelenti, hogy a sportág hívei számára igazi csemegét ígér az idei Top 12-bajnokság, amelynek legjobbjai között, a Martini jóvoltából, 400 ezer forintot osztanak majd szét.
A férfiaknál évek óta rendkívül kiegyenlített a mezőny, így kockázatos lenne jóslatokba bocsátkozni: kis túlzással bárki befuthat, ám ha mégis az esélyesekről kellene beszélni, akkor elsősorban talán Demeter Lehel, Németh Károly, Lindner Ádám, Marsi Márton és Zoltán Zoltán neve hangzana el. Érdekesség, hogy a múlt keddi, lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtező egyik meglepetésembere, a világranglistán 39. helyen álló, vegyes párosban Eb-aranyérmes Lucjan Blaszczykot legyőző fiatal Jakab János nem tudta kiharcolni a részvétel jogát, ugyanis a Top 12 "B”-n nem jutott az első háromba. A nőknél a legnagyobb favoritok köre nagyjából akkora, mint a férfiaknál: óriási meglepetésnek számítana, ha nem a Fazekas Mária, Lovas Petra, Molnár Zita, Éllő Vivien, Póta Georgina, Braun Éva körből kerülne ki a győztes, de hogy jönnek a fiatalok, azt jelzi, hogy a nyáron serdülő Európa-bajnoki címet szerző, kínai származású Li Bin is asztalhoz áll a Városmajorban. Az indulók között egyébként öt olyan játékos lesz, aki korábban nyert már Top 12-bajnokságot: Braun Éva (4), Németh Károly (3), Éllő Vivien (2), Fazekas Mária (2) és Marsi Márton (1). A kérdés tehát az, hogy megint közülük kerül ki a győztes, vagy a Top 12-kön (és elődjén, a Tízek-bajnokságain) eddig győző 20 férfi és 17 női játékos neve mellé újabb kerülhet fel a sportág képzeletbeli dicsőségtáblájára.
A verseny hétfő délután 3 órakor, a csoportmérkőzésekkel kezdődik, amelyel még kedd délelőtt is tartanak majd, délután fél 3-tól pedig már az elődöntőkre és a döntőkre kerül sor.

A Martini-kupa, Top 12-bajnokság csoportbeosztása
Férfiak. A-csoport.
Demeter Lehel (Kecskeméti Trans-Logistic Spartacus), Lindner Ádám (BVSC), Vitsek Iván (VÖEST-Linz), Varga Zoltán (BVSC), Zwickl Dániel (Tegernheim), Pattantyús Ádám (Flötzersteig). B-csoport. Németh Károly (BVSC), Zoltán Zoltán (Kecskeméti Trans-Logistic Spartacus), Gerold Gábor (Wiener Neudorf), Marsi Márton (BVSC), Fazekas Péter (Langenlois TTC), Muskó Péter (Basel TTC)
Nők. A-csoport. Fazekas Mária (Statisztika), Póta Georgina (Statisztika), Éllő Vivien (Postás-Matáv SE), Szvitán Krisztina (Orosháza-Hungarotel), Iszajeva Anna (BSE), Simon Nóra (Postás-Matáv SE). B-csoport. Lovas Petra (Postás-Matáv SE), Molnár Zita (Statisztika), Braun Éva (BSE), Kertai Rita (Postás-Matáv SE), Li Bin (Statisztika), Kókai Ágnes (BSE)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik