Asztalitenisz: Hárman a nyolc között

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.07.12. 21:07
Címkék
Négy magyar együttesből három átlépte az első akadályt és vasárnap már a nyolcaddöntőben folytathatja a küzdelmeket, de az egyenes ágon elbukó ifjúsági fiúcsapatnak is van még két esélye a továbbjutásra.
Az iméntiekből következően a serdülőknél egyelőre nincs hibapont: a lányok a románok mögött magabiztosan szerezték meg a továbbjutást jelentő csoportmásodik helyet, és a fiúk is ebből a pozícióból léptek tovább. Az ifjúságiaknál viszont jóval bonyolultabban alakult minden. A lányok 3:2-re kikaptak a lengyelektől (különösen Pótának a Janta-Lipinska elleni veresége volt fájó), így a körbeverésből a házigazda szerbek jöttek ki a legjobban. A továbbjutással tehát itt sem volt gond, ám a későbbiekben még rosszul jöhet ez a váratlan vereség, ugyanis a csoportelsők jutalma, hogy könnyebb ágra kerülnek. A fiúknál is körbeverés alakult ki, ám itt a lengyel, portugál, magyar hármasból a mieink húzták a legrövidebbet – Jakabék túlórára kényszerülnek: mivel nem sikerült közvetlenül bejutniuk a nyolcaddöntőbe, ezért egy többlépcsős rájátszás vár rájuk, ahol kétszer is lehetőségük nyílik a továbblépésre.46. ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság, Újvidék

Csapatverseny

Ifjúságiak. Fiúk. D-csoport.

Csapatverseny

Ifjúságiak. Fiúk. D-csoport.
Magyarország–Ausztria 3:0. Gy: Jakab, Molnár, Szarka. Magyarország–Portugália 3:2. Gy: Jakab 2, Kaiser. Lengyelország–Ausztria 3:0, Portugália–Lengyelország 3:2.

A csoport végeredménye: 1. Lengyelország 2 győzelem (5:3), 2. Portugália 2 (5:5), 3. Magyarország 2 (3:5), 4. Ausztria 0

Lányok. D-csoport. Magyarország–Izrael 3:0. Gy: Póta, Ambrus, Viski. Lengyelország–Magyarország 3:2. Gy: Póta, Ambrus. Szerbia-Montenegró–Izrael 3:0, Szerbia-Montenegró–Lengyelország 3:1.

A csoport végeredménye: 1. Szerbia-Montenegró 2 (5:4), 2. Magyarország 2 (5:5), 3. Lengyelország 2 (4:5), 4. Izrael 0

Serdülők. Fiúk. B-csoport. Magyarország–Svédország 3:1. Gy: Zombori 2, és a Zombori, Vajda A. pár. Csehország–Szlovákia 3:0.

A csoport végeredménye: 1. Csehország 3, 2. Magyarország 2, 3. Svédország 1, 4. Szlovákia 0

Lányok. C-csoport. Magyarország– Franciaország 3:0. Gy: Li Bin, Pergel, és a Pergel, Varga T. pár
Románia–Fehéroroszország 3:0.

A csoport végeredménye: 1. Románia 3, 2. Magyarország 2, 3. Fehéroroszország 1, 4. Franciaország 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik