ALAPVONAL.A küzdelem, a tartás valami felé, az „út” a lényeg tehát, amiről a ma ötven éve született pólós klasszis, Benedek Tibor is hangsúllyal szólt több alkalommal, amikor a talpra állás újra meg újra reánk szabott föladatáról beszélt.

ALAPVONAL. Egy fölvetésem lenne azonban, s ez része mostani vb-szereplésünknek is bizonyára. Mi van, ha egy ifjabb korban sikert sikerre halmozó, az időit szinte versenyről versenyre javító, a »legjobb leszek« identitásába belenőtt nagy tehetségű úszónak rá kell jönnie, valószínűleg nem lesz legjobb a józan számítás szerint?

ALAPVONAL. Hunyjuk le a szemünk, és látni fogjuk: szabadrúgás jön, áll egy kicsi, törékeny srác a labda mögött, lép kettőt, megtekeri, és száll, száll a labda eszeveszetten pörögve a bal felső sarok felé. A többi – ahogy Hamlet mondaná – néma csend!

ALAPVONAL. A ma ötvenéves korábbi cselgáncsozó, Kovács Antal nemcsak sporttörténeti tettet hagyott reánk, hanem győzelme az egyik legkatartikusabb – üzenetértékű! – olimpiai diadallá is lett egyben.

ALAPVONAL. Hisz a sport az érzelem (minden érzelem) oly intenzív megjelenítője, mint semmi más, az általa kiváltott emóció a jelent s a közvetlen holnapot úgy tartja fogva, akár a bilincs, sőt, „édes bilincs”, ahogy Tamási Áron a szülőföldről mondta valamikor.

ALAPVONAL. Mikor kezdődött az »örömfoci« alkonya, nem tudható pontosan, én a ’70-es világbajnokság brazil válogatottját szoktam utolsó »fecskeként« említeni, biztosan azért, mert azt láthattam már, s az élmény erősen bennem él. Aligha úgy persze, ahogy megesett, hanem sokkal sűrítettebben.

ALAPVONAL. A folyamat, amely során a labdarúgás egyéni sportág lett – eszeveszetten figyel a szurkoló, ki hova, mennyiért áll tovább, szintet lépni igény, a klubhűség nem játszik ma már – épp az egyéniséget nyomorítja meg, irtja ki. Nem lesz új Puskás, Pelé, Beckenbauer vagy Maradona, de még új Messi sem, akárki megláthatja. CR7 lesz.

ALAPVONAL. Ki volt hát a ma száz esztendeje született Hidegkuti Nándor? A mértéktartóbbak négy (Bozsik, Kocsis, Hidegkuti, Puskás), mások – Grosiccsal és Cziborral kiegészítve a sort – hat világklasszisról beszélnek az Aranycsapat kapcsán, számomra az utóbbi tétel a szimpatikusabb, ám ő mindkét halmaznak tagja vitathatatlanul.

ALAPVONAL. Hanem a tartást is talán, ahol a játék szeretete egy szolgálatelvű morálban s kötelességtudatban nyeri el a lényegét: tanulj folyvást, légy egyre jobb, amiben az lehetsz, s amit tudsz, állítsd a közösséged szolgálatába híven s rendületlenül! Légy a helyeden (nem csak a pályán!), add önmagad, s mindig lehessen számítani rád!

ALAPVONAL. Liu Shaoang diadalának örültem, elszorult a torkom, s a győztes első szavait hallva bennem minden összeért, s úgy örvendezett a lelkem, ahogy csak Balczó 1972-es, Egerszegi Krisztina 1988-as, Risztov Éva 2012-es győzelmekor, és Szilágyi Áron harmadik olimpiai bajnokságának pillanatában talán.

ALAPVONAL. Állítom, a szülő–gyermek összemérés a sportban a legtanulságosabb, egyben a legkegyetlenebb. Kegyetlen, hisz e „mérés” a nyilvánosság előtt zajlik kíméletlenül, s mert a sportról való szurkolói ítéletalkotásban a pillanatnyi érzelmek az élet minden faktoránál meghatározóbbak talán, s az állásfoglalás is mindennél sommásabb lesz.

ALAPVONAL. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt.

ALAPVONAL. Egy másik, a voksolást így vagy úgy befolyásoló törvényszerűség létezését azonban nem tagadom. Ez arról szól, hogy e díj immár hatvanöt esztendős története a labdarúgás és a hozzá való ilyen-olyan – gazdasági, társadalom-lélektani, reklámpszichológiai, szóval az egyre globalizálódóbb világ elhozta – viszony históriáját kivédhetetlenül leképezi valamiképp.

ALAPVONAL. Zakariás József, az Aranycsapat »szürke eminenciása«, akit a legkevésbé emlegettek, emlegetünk, s a leginkább titokzatos alak egyben, aki a legelsőként – ma ötven esztendeje, 1971. november 22-én, élete negyvennyolcadik évében – ment el a tizenegy legenda közül.

ALAPVONAL. A 75 esztendős gerelyhajító olimpiai bajnok, Németh Miklós montreali döntőjének minden mozzanatára emlékezni vélek, holott a győztes dobást nem láttuk egyenesben, mi, a televízió előtt kuksoló itthoniak.

ALAPVONAL. A ma 75 éves Bob Beamon, az atlétikatörténet legnagyobb rejtélyét hagyta reánk valószínűleg. Egy szakmailag magyarázhatatlan titkot: hogy volt képes egyetlenegyszer – mert a szenzációs eredménynek sem előtte, sem utána a közelében sem járt – ekkorát ugrani?

ALAPVONAL. Kettő hiányzik tehát, ezt a szívünk mélyén tagadni nem lehet, meg azt sem, hogy jár az agyunk, ki, kik hagyhatták ott e kettőt, akire, akikre számítottunk a tokiói láng föllobbanásakor is még.

ALAPVONAL. A fizika törvényeit lehetetlen fölülírni ugyanis. Ergo: a valóban jól elvégzett 11-est képtelenség védeni. A rosszul rúgottból lehet gól, lesz is számos alkalommal, ha a kapus rossz irányt fog, szinte mindig.

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

ALAPVONAL. Embert ily gazdaságosan futni, gátat ily tökéletesen venni négyszáz méteren nem láttam, s hinni szeretném, nemcsak nagy eredményeket, új szemléletet is hozhat az új világcsúcstartó, a norvég Karsten Warholm példája.