ALAPVONAL. Ennél rosszabbul biztos nem járnak majd azok sem, akik jövőre viszik diadalra a magyar színeket Tokióban. Megérdemlik majd, nálam mindenképpen, ám ez nem változtat azon, hogy jóval kevesebb sportágban van esélyünk a sikerre, mint 1964-ben.
ALAPVONAL. Kétségtelen, van ellentételezés, hiszen az UEFA a tetemes bevételből (televíziós jogdíjak, reklám) jócskán juttat az érdekelt kluboknak, ám itt is az a kérdés, hogy tényleg a pénz-e a legfontosabb.
ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.
ALAPVONAL. Hogy mit hoz a jövő, nem tudható, főként mert a műfű divat, gyártása jó üzlet, és szándék kérdése, hogy ki melyik oldal mellett teszi le a voksát.
ALAPVONAL. Az esélyt rá csak megerősíti Lovrencsics kapitánysága és a közönség empátiája. Az őszinteség mentén az öltözőben és a pályán egyaránt messzire lehet jutni.
ALAPVONAL. Furcsa, hogy a futballszövetségnek úgymond cukorkát kell osztogatnia azért, hogy a klubok méltóztassanak magyar ifjakat szerepeltetni a csapatukban.
ALAPVONAL. Ehhez képest a magyar vb-úszóaranyak, s ráadásként, hogy jó látni, hallani a mieinket, hatalmas öröm, újra bízni kezdek abban, hogy nem a gépeké, hanem a gondolkodó embereké a jövő.
ALAPVONAL. Semmi okoskodás, nincs tolódás, ütközés, mellbe rúgás, kapufa kapás- vagy rosszkéz-oldalról, a zsűri nem ítél fordítva – csak a Balaton, a színes vitorlák, napfény, rohanó felhők, kék ég. A természet fegyelmez.