Szezon közbeni óvatos derűlátás, meg persze Lenin

„Marseille nem múlt el nyomtalanul” – kezdte a Népsport 1970 áprilisának végén, emlékeztetve a Csehszlovákiától 1969 decemberében elszenvedett vereségre (1:4) és a tényre, hogy nem lehetünk ott a világbajnokságon, ám aztán pozitívra fordította a blamát: „Jobb az állóképesség, a küzdőszellem, harcosabb a játék” – írta a tavaszi 7. forduló után értékelve az addigiakat.

A pozitív szemlélet ellenére persze – korabeli szóhasználattal élve – akadtak még hibák. A 7. forduló rangadója az Újpesti Dózsa–MTK meccs (3:2) volt, a címvédő (és 1970 tavaszán is első) mindvégig fölényben játszott, a különbség ellenére sima meccsen nyert, ám hiába mondta mindenki, hogy a játéknap legnívósabb összecsapása volt, „nem tetszettek (…) Keszei, Csetényi és Bene legyintgetései egy-egy játékvezetői ítélet után. Nem tetszett, amikor Fazekas utánrúgott ellenfelének. Vagyis mindaz nem tetszett, ami nem tartozik hozzá a labdarúgáshoz.” A találkozón egyébként a labda 33 perc 55 másodpercet volt játékban, az újpesti jobbszélső, Fazekas László, miközben 8-as osztályzatot kapott s „kiemelkedett a játékból, (…) negyvenszer továbbította jó helyre a labdát, huszonkét átadása azonban az ellenfél zsákmánya lett”.

Az ekkor a B-csoport élén álló Csepel (a végén 6. lett) kiütötte a Dunaújvárost (5:0), ám legjobbja, Rottenbiller István mégis fekete pontot szerzett: „Takács László a félpályán kapta a labdát, megindult a balösszekötő helyén, aztán hirtelen átváltott, mert látta, hogy Fajt László közeledik. Fajt teljes erővel belerohant, fellökte és futott tovább a jobb szél felé. Rottenbiller István, aki Takács nyomában volt, s jól látta az eseményeket, három lépés után beérte Fajtot és hátulról belerúgott. A labda valahol ott volt a közelükben.” Rottenbillert kiállította Vízhányó László játékvezető, 9-est kapott volna a tudósítótól, ám végül 1-es lett az érdemjegye, ráadásul négy mérkőzésre eltiltották, s a négy meccsen a Csepel csupán két pontot szerzett.

A 7. forduló után persze még sütött a nap Csepelen, ahol figyelemre méltó megoldással éltek: „Az idény előtt szerződést kötöttünk, hogy nyilvános helyen egyetlen korty italt sem isznak a fiúk – mondta Koltai István szakosztályvezető. – Mindenki aláírta. Pedig ugye, nem is olyan egyszerű dolog ez? Vacsora után elindulni Szombathelyről, Pécsről, végigzötyögni az utat málnával, naranccsal. Ez a közösség és az egyének vállalása volt.”

Tanulságos adalék a kor futballszokásaihoz, ám az addigi és a végén is legrosszabb Rába ETO egyébként klasszis futballistája, Korsós István szavai is tanulságosak: „Nem tehetek róla, de nem tudok annyit edzeni, mint a többiek. Emiatt már a Vasasban is nehézségeim voltak. Nem vagyok eléggé lelkes, ez óriási hibám, tudom jól. Ezen az sem segít, ha többet edzek. Legfeljebb elfáradok, s akkor a mérkőzésen még ennyi hasznomat sem veszi a csapat.”

Ezzel együtt a Népsport igyekezett észrevenni a jót is.„Máris világos, hogy ez a fél év nem röppen el hasztalanul, s a küzdelem, a versengés nem komolytalan! Csapataink játékában új vonásokat fedezhetünk fel, még akkor is, ha a kontúrok ma még halványak, s nem egyértelműen pozitívak” – írja a névtelen szerző, tehát egyértelmű, hogy szerkesztőségi állásfoglalásról van szó.

Ami a tényeket illeti, az A-csoport éllovasa az Újpesti Dózsa, a B-csoport első helyezettje a Csepel volt, s csupán gólaránnyal szorult mögéje a veretlen Ferencváros. „Ez a három csapat kiemelkedik a mezőnyből, nemcsak helyezésével, hanem jobbára játékával is” – így az összegzés, majd jönnek a részletek.

Az újpestiek csak az esélyeiket váltották valóra hiszen „gazdag a játékosanyaguk, a csapat régóta együtt játszik, összeforrt, tele van válogatottakkal, s kialakult játékstílusa van”. A csepeliek annak köszönhetik a menetelésüket, hogy „nem kapkodnak, nyugodtan, távlatokban dolgoznak”. A Fradi „némileg újjászerveződött, s játékstílusában is átalakult. A fiatal Mucha és Kű mellett lassan Vépi is beépül az együttesbe, s ők is sokat tesznek a harcosság, a küzdőképesség érdekében. Nem lehet vitatni annak a megállapításnak a helyességét, hogy a mai Ferencváros akaraterő, küzdőképesség, lendület tekintetében felülmúlja a tavalyit”. Negyedikként az MTK-t emeli ki az értékelés, mert „mostanában egy más MTK-t láthatunk, olyan csapatot, amely sokkal tudatosabban, szervezettebben játszik, de főleg sokkal keményebben. A kék-fehérek mernek ütközni!”

Ami a többieket illeti, „a Vasas még a csapatformálás útját járja, miként lénye-gében véve a Bp. Honvéd is”. Hiába A és B nyolcas, „mégis kialakult egy középcsoport, amelynek két legerősebb csapata a Tatabányai Bányász és a Pécsi Dózsa, őket a DVTK és a Haladás követi. A pécsiek csapatjátéka a legkiforrottabb, s Lakat dr. munkájának már Tatabányán is mutatkoznak a nyomai.” Mellettük a Szeged, a Dunaújváros, a Komló, a Salgótarján és a Videoton szerényebb tudást képvisel, mint a többiek – ez a vélemény, majd a Rába ETO értékelése következik: „Szereplése külön fejezetet érdemel. Valamennyi csapat közül a győriek rúgták a legkevesebb gólt, hét mérkőzésen négyet (!), s ötször kikaptak, többször saját otthonukban is! (…) A győriek egykor összeszokott csapatából csak hírmondó maradt, a szétzilált együttes a mérkőzések többségén vergődésével hívta fel magára a figyelmet. Meggyőződésünk, hogy Mészáros edző megtalálja a kivezető utat, s a Rába a bajnokság második felében sokkal többre lesz képes.” Nem így történt, a csapat mindössze három pontot tett hozzá az addigi négyhez.

A Képes Sport is értékelt, a lapban Szűcs László a nevét is adja az íráshoz, ráadásul az úgy látszik kötelező dicséret (erőnlét, küzdőképesség) mellett részletezi a hibákat: „Még mindig sok a technikai hiba, az egylábasságból, a fejelőtudomány hiányából adódó sikertelen szerelés, rossz átadás, gyatra kapura lövés. Sajnos a mi játékosaink olyanok, hogy csak azt szeretik gyakorolni, amit többé-kevésbé amúgy is tudnak. A »hivatalos« edzés befejezése után kellene sort keríteniük az edzőknek (többek között) a kapura lövés, a szabadrúgások, a szögletrúgások, az »ütközéses« fejelések kiadós gyakorlására. Tömegével látunk a mérkőzéseken »eladott« labdákat, hiányoljuk viszont a 25-30 méteres, emberhez (pontosabban: a mozgásban levő játékostárs elé) adott labdákat, a kapáslövéseket.”

Az pedig akkoriban természetes volt, hogy a politika megelőzte a játékot, az értékelést közlő Népsport címoldalán az vezetett, hogy „Lenin, a sokoldalú ember”, és alatta a hír: „Centenáriumi ülés a TF-en.” Az akkor száz esztendeje született Vlagyimir Iljicset köszöntő tanácskozás részleteiről kevés derül ki, mindenesetre a futballértékeléshez passzolt Simon Péter kandidátus előadása, hiszen címe: „Lenin a taktikáról.”

Feltehetően a balszárny dominált nála.