Maicon egy olcsó poén miatt került ki? (Fotó: Reuters)

Csak úgy záporoznak az elképesztőbbnél elképesztőbb történetek Brazíliából a meglepő döntés után. A legnépszerűbb változat – amely többek között a Goalnál, a Globónál és az UOL-nál is megjelent – a következő: a brazilok, élükön Maiconnal elindultak a válogatott meccsek közbeni szünetben éjszaka bulizni. Ahogy azt az unatkozó játékosoknál már megszokhattuk, az alkohol is „meghívót kapott” az összejövetelre, és mivel Elias nem nagyon szokott hozzá a ivászathoz, pár pohár után rendesen ki is ütötte magát.

Ekkor gondolta a Roma védője, hogy remek ötlet lesz őt megviccelni. A földön elterült középpályásnak így lehúzta a nadrágját, a hasára fektette, a fenekét pedig beszórta chiliporral, majd dobott rá egy kis tejfölt is. Amikor másnap reggel felébredt Elias, Maicon állítólag csak annyit mondott, nem tud részleteket, de látta, ahogy bemegy a klub mellékhelyiségébe négy nagydarab, ismeretlen fiatalemberrel...

Elias állítólag – még mindig csak pletyka – halálosan komolyan vette a poént, és még a válogatott orvosához is elment, hogy azonnal leteszteltesse magát a különböző nemi betegségekre.

Mivel konkrétumot ezt követően sem jött hivatalos forrásból, tovább folynak a találgatások, most épp az egyik brazil lap azt állítja, nem poénról volt szó, hanem a szabad estén kellő mennyiségű alkohol után Maicon lefeküdt csapattársával, a Corinthiansban futballozó Eliassal, az egyik vezető pedig rajtakapta őket.

Újabb fordulat a Maicon-ügyben – a csapattársával szexelt a brazil? (Fotó: Reuters)

Természetesen Elias azonnal cáfolt, és az ügyvédeit karonfogva elmondta, „bár vannak meleg barátai, ő nem az”.

Könnyen lehet, hogy sosem fogjuk megtudni, mi is történt valójában, az azonban biztos, hogy Maicon ügynökének korábbi nyilatkozata sokat sejtető...

„Nem mondhatok részleteket az incidensről, amely miatt távoznia kellett védencemnek. Tudjuk, milyen hobbijai vannak, beszélt is róluk, mindenbe nagy szenvedéllyel vág bele..." – fogalmazott Antonio Caliendo.