Brazília: Nincs semmi bajom Neymarral – Dorival Júnior

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 10:06
null
Dorival Júnior szövetségi kapitány először azt szeretné, hogy a brazil nép ismét higgyen a válogatottban (Fotó: AFP)
Dorival Júnior, a brazil válogatott szerdán kinevezett szövetségi kapitánya Neymarral korábban tengelyt akasztott, de most kijelentette: számít rá, ha felépül sérüléséből.

Megtartotta székfoglalóját Dorival Júnior, a brazil válogatott új szövetségi kapitánya, aki koránt sincs könnyű helyzetben a katasztrofális 2023-as év után. A selecao tavaly egy ideiglenes (Ramon Menezes) és egy kvázi végleges (Fernando Diniz) szakvezetővel mindössze három mérkőzését nyert meg a kilencből, a nagyobb gond viszont az, hogy a tétmérkőzéseken (világbajnoki selejtező) három vereséget is elszenvedett. Talán éppen ezért az új szakvezető első ígérete az volt hivatalos sajtótájékoztatóján, hogy a bemutatkozó meccsén a szurkolók igényeit tartja szem előtt.

„Az első kerethirdetésemet a brazil szurkolóknak ajánlom, hogy újra együtt tudjanak élni a válogatottal, és újra hinni tudjanak a válogatottban. A csapat nem Dorival válogatottja, ez a brazil nemzeti csapat, a brazil nép válogatottja” – fogalmazott fennkölten a 61 éves szövetségi kapitány.

A sajtó persze elsősorban arra volt kíváncsi, mi lesz Neymarral, az Al-Hilal légiósa ugyanis még 2010-ben akasztott tengelyt Dorival Júniorral. Csaknem másfél évtizede, amikor a frissen kinevezett szövetségi kapitány a Santos edzője volt, megbüntette az akkor 18 éves, óriási ígéretnek számító Neymart, amiért önkényesen elvett egy tizenegyesrúgást az egyik csapattársától, ám végül edző járt pórul, mert a játékos bepanaszolta a klubvezérkarnál, amely kisvártatva menesztette…

„A brazil válogatottnak meg kell tanulnia Neymar nélkül játszani, de csak azért, mert most sérült. A világ legjobb három játékosa közé tartozik, számítunk rá, ha felépül. Nincs semmi problémám vele, az akkori esetet a sajtó fújta fel” – szögezte le sajtótájékoztatóján Dorival Júnior.

A második legfontosabb kérdés az volt, elvállalja-e az új szakvezető a támadófutballt, Diniz, de még az elődje, Tite idején is sokszor az a vád érte a selecaót, hogy túlságosan biztonsági játékra áll be.

„Minden csapatomnál előbb megnézem, miből dolgozhatok, majd ahhoz igazítom a taktikát. A válogatott azonban más, itt elsősorban a lendület számít, az a fontos, hogy a lehető legtöbben támadjanak, és a lehető legtöbben védekezzenek. Az egyensúlyra helyezzük a hangsúlyt” – adott némileg kitérő, a brazil sportsajtó értelmezésében nemleges választ a szövetségi kapitány.

Dorival Júniorra kifejezetten nehéz bemutatkozás vár, az első mérkőzésére a Wembley-ben kerül sor Anglia ellen március 23-án, három nappal később pedig Spanyolország fogadja az ötszörös világbajnokot a madridi Bernabéuban.

Legfrissebb hírek

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

Minden más foci
2025.05.18. 13:20

A brazil elnök nem lelkendezik Ancelotti kinevezése miatt, és furcsa ötlettel állt elő

Minden más foci
2025.05.14. 14:02

Kaká lehet Ancelotti segítője a brazil válogatottnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.14. 09:59

A történelem legnagyobbja a bolygó legnagyobb csapatánál – sajtóreakciók Ancelotti brazil kapitányi kinevezésére

Minden más foci
2025.05.13. 11:27

A brazil szövetség bejelentette Carlo Ancelotti érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.05.12. 16:21

Abel Ferreira lehet a brazil szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.05.03. 09:27
Ezek is érdekelhetik