Kevin-Prince Boateng cigivel és sörrel várt a doppingtesztre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.25. 17:47
null
Boateng cigivel és sörrel várt a doppingvizsgálatra (Fotó: bild.de)
A Schalke február közepén 2–1-es győzelmet aratott a Bayer Leverkusen otthonában, a siker után a ghánai középpályás, Kevin-Prince Boateng cigarettával és egy üveg sörrel lazított, illetve várt a kötelező doppingtesztre.

 

A képen jól látható, hogy Boateng semmitől és senkitől sem zavartatva, élvezettel pöfékeli a füstöt (azért azt jegyezzük meg, hogy a frizura még mindig tart), karnyújtásnyira tőle pedig egy üveg sör és egy öngyújtó látható. A tükörben a gelsenkircheniek kapusa, Timo Hildebrand is kivehető. A Bild értesülései szerint KPB épp a mérkőzés utáni doppingtesztre várt, újságírói érdeklődésre Horst Heldt, a Schalke vezetőedzője a sörre és a cigire is magyarázatot adott.

„A kép a Leverkusen elleni győzelem után, még a doppingteszt elvégzése előtt készült. Prince épp egy győzelmi cigit szív, a sör pedig az anyagcsere felgyorsításában segít, kilencven percnyi izzadás után ugyanis nem könnyű azonnal vizeletet produkálni. Ha sokáig kell várni, a cigi is belefér” – tisztázta a helyzetet és játékosát Heldt. Boatengről egyébként eddig is köztudott volt, hogy olykor-olykor elszív egy cigarettát, úgy tűnik, ez edzőjét sem zavarja.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: simán nyert otthon a Leverkusen

Német labdarúgás
55 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
2025.10.04. 17:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik