A ló senkinek sem kellett, 12 ezerért vették, már 200 ezer fontot ér

Vágólapra másolva!
2013.01.20. 17:23
null
Mike Tindall, Mike Scudamore és a versenyló, Monbeg Dude (Forrás: Daily Mail)
Zara Phillips, az angol királynő unokája, egyben világbajnok és olimpiai ezüstérmes lovas finoman szólva sem volt boldog, amikor férje, az egykori rögbijátékos Mike Tindall 10 ezer fontot fizetett ki egy teljesen ismeretlen versenylóért egy árverésen. Idiótának nevezte az urát.

„Szeretek licitálni az árveréseken, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy nyerni is akarok. Csak elmegyek, és jól érzem magamat. Általában egyetlen lovat sem lehet megvenni 28 ezer font alatt, ezért úgy gondoltam, hogy a tízezres ajánlatom megfelelően szerény. Aztán kénytelen voltam 12 ezerre emelni a licitet" – mesélte a történetet Tindall.

„A világon semmit sem tudtam a lóról, még csak meg sem néztem a katalógust, aztán csak lestem, amikor leütötték a tételt."

Amikor Zara Phillips meghallotta, hogy mit művelt a férje, egyszerűen idiótának nevezte a férfit.

Tindallnak nem volt ennyi pénze, de szerencséjére a segítségére sietett Michael Scudamore – egy híres zsoké fia –, valamint két rögbijátékos, James Simpson-Daniel és Nicky Robinson, akik beszálltak az üzletbe.

Tindall és Zara Philips az esküvőjükön (forrás: Daily Mail)
Tindall és Zara Philips az esküvőjükön (forrás: Daily Mail)

Ekkor jött a fordulat. A lovat, Monbeg Dude-ot Scudamore vitte haza, majd nevezték a chepstow-i walesi nagydíjra. A paripa nagy meglepetésre megnyerte a versenyt, pedig jóval tapasztaltabb és jobb nevű lovak is indultak.

A győzelem után a ló értékét már 200 ezer fontra becsülik, de se Tindall, se a barátai nem akarják eladni.

„Az egész történet mulatságos, hiszen most már arról álmodozunk, hogy egy nap még a walesi versenynél is jobb eredményt fog elérni. Mindez pedig úgy történt, hogy hozzájutottam egy lóhoz, amelyet nem is akartam megverni, ráadásul soha nem is láttam. Ki hitte volna?" – nevetett a történeten Tindall.

Újra teljes a boldogság (forrás: Daily Mail)
Újra teljes a boldogság (forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2025.07.07. 07:24

Oriental Star nyerte meg a 103. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.06. 19:27

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Kilenc induló a szombati Magyar Ügető Derbyn és tizenhárom a vasárnapi Magyar Galopp Derbyn

Egyéb egyéni
2025.07.01. 14:47

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Ez ám a meglepetés! Szuverenitás nagyot hajrázva legyőzte Újságírást Kentuckyban

Egyéb egyéni
2025.05.04. 12:35

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18
Ezek is érdekelhetik