Nani átpártol az NFL világába? - fotó

Vágólapra másolva!
2011.07.21. 12:21
Címkék
A Manchester United portugál varázslója, Nani a csapat amerikai túrája során öltözött be rögtönzött irányítónak. Azért a „vörös ördögök” szélsője nem hagy fel a labdarúgással, de mindenképpen érdemes egy pillantást vetni a sisakos Nanira.

Az angol csapat amerikai túrája során még három találkozón vesz részt: helyi idő szerint július 23-án a „szeles városban” a Chicago Fire, 27-én New Jerseyben az MLS All Star-válogatott, 30-án pedig Washingtonban a Barcelona ellen lépnek pályára Wayne Rooneyék.

Nani a védők réme (Fotó: Kickette)
Nani a védők réme (Fotó: Kickette)

Legfrissebb hírek

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 perce

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
43 perce

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
44 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
51 perce

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
51 perce

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
58 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik