Magyar felesége van a sznúkervilágbajnoknak

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 20:37
null
Peter Ebdon a 2002-es világbajnoki trófeával (Fotó: Action Images)
Peter Ebdon, 2002 világbajnoka egy magyar hölgyet vett feleségül, akivel Budapesten él, és egyszer talán profi versenyen is láthatjuk őt Magyarországon játszani.

Kármán Nóra 2009-ben életében először ment el profi sznúkerversenyre, és az Austrian Open players party-ján beszélt először a világbajnok Peter Ebdonnal. Mivel Nórának születésnapja volt, az angol sportember felköszöntötte, sőt, azon nyomban randevút kért tőle.

Az első találkozásból hamar szerelem lett, 2010 őszén pedig Peter Ebdon, már Magyarországon, feleségül vette Kármán Nórát. A pár ma is Budapesten él, így, akinek szerencséje van, az az egyik budai biliárdteremben akár össze is futhat a minden nap ott gyakorló Ebdonnal.

Az angol sportoló ma 12. a világranglistán. Karrierje során eddig 15 profi tornán játszott döntőt, ezek közül nyolcat megnyert. Míg 1996-ban és 2006-ban elbukott egy-egy vb-döntőt, addig 2002-ben világbajnok lett, kiélezett küzdelemben 18-17-re legyőzve Stephen Hendryt.

Ebdon célja, hogy egyszer Budapestre hozza a Players Tour Championship (PTC) sorozat egyik profi versenyét.

Legfrissebb hírek

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
10 órája

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26

Ronnie O’Sullivan is bejutott az elődöntőbe a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.04.30. 23:01

Mark Williams óriási sznúkerklasszikuson győzte le John Higginst

Egyéb egyéni
2025.04.30. 17:56
Ezek is érdekelhetik