„Béla bácsi" apró gólokkal felelt a fiúknak

Zengett, zúgott a „Béla bácsi! Béla bácsi!″ rigmus. Csaknem háromszáz kék-fehér sálas zalaegerszegi ifjú kiáltotta bele a hűvös, borongós szombathelyi délutánba 2004 márciusának végén a gúnyosnak vélt mondatot.

Akit célba vettek, nem figyelt oda, tán meg sem hallotta, hogy megint vele szórakoznak. Illés Béla az évek során megszokta már, hogy az ellenfél szurkolói elsősorban őt piszkálják. Így történt ez ezúttal, a két szomszéd vár derbijén is: a 36 esztendős futballista futott, hajtott, cselezett, mindent elkövetett azért, hogy régi-új egyesülete ne zuhanjon a tabella aljára, de mindhiába.

Illés Béla azon a télen új életet kezdett, a bajnoki cím helyett immár azért küzdött, hogy csapatával ne essen ki. De hogyan élte meg mindezt, s nem bánta-e meg, hogy az MTK-tól Szombathelyre igazolt? Többek között erről is kérdezte az NS az immár sereghajtó Lombard Haladás legjobbját.

– Nagyot változott a világ, és alighanem csak kapkodja a fejét. Néhány hónapja még azt számolta, hány pont kell az elsőséghez, most pedig arra gondol, csak sikerüljön kiharcolni a bennmaradást.
– Valóban változott körülöttem minden, de nincs ezzel semmi gond. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy visszatértem Szombathelyre, és újra itt játszom. Igaz, ami igaz, nem mostanában történt, amikor 1986-ban a mexikói világbajnokság után nem sokkal, 18 esztendősen bemutatkozhattam az élvonalban. A Haladással Tatabányán szerepeltünk, kikaptunk egy nullára, és én csereként léphettem pályára. Ám nem nosztalgiázom, és nem a múlton rágódom, sokkal inkább előre nézek. Nem is lehet más a célom, mint néhány évig még játszani az első osztályú Szombathelyben.

– Ezek szerint biztos abban, hogy nem lesznek kiesési gondjai a Haladásnak?
– Nem vagyunk könnyű helyzetben, ezt kénytelen vagyok elismerni, de tudom, mire képes ez a csapat. Azzal is tisztában vagyok, hogy a vezetők megfelelő körülményeket biztosítanak számunkra, ezért ki merem jelenteni, hogy osztályozó nélkül maradunk bent a legjobbak között.

– Vasárnap nagy lehetőséget szalasztottak el az ősi rivális Zalaegerszeg ellen.
– Még annál is nagyobb lehetőséget... Hosszú ideig emberelőnyben futballoztunk, jól is kezdtünk, aztán viszont érthetetlenül kapkodni kezdtünk. Nem szeretek a szerencsével foglalkozni, de bizony nem állt mellettünk Fortuna. Elismerem, a ZTE jól védekezett, azonban minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. Fájó vereség ez, tehát javítanunk kell, nincs más választásunk.

– Sokan azt mondják, hogy harminchat évesen afféle levezetésként játszik már Szombathelyen.
– Ugyan már! Fizikailag tökéletes állapotban vagyok, felveszem a versenyt a fiatalokkal, a játékkedvem pedig nem csökkent az idő múlásával. Szó sincs levezetésről, amíg bírom, a Haladás rendelkezésére állok. Ha kell, még két-három esztendeig is képes leszek élvonalbeli teljesítményre. Egyébként is, ha levezetni akarok, majd elszegődöm valamelyik osztrák ötödosztályú csapatba.

– Nem hiányzik az MTK?
– Gyönyörű kilenc évet töltöttem a Hungária körúton, nem volt könnyű onnan eljönni. Ráadásul a tavaszi rajton épp volt csapatom ellen léptem pályára, s mondhatom, kicsit meg is zavarodtam. Csak kerestem a helyem az öltözőfolyosón, na meg a pályán. Bevallom, drukkolok az MTK-nak, hogy nyerje meg a bajnokságot, hiszen abban az esetben nekem is jut az aranyéremből. Most képzelje el, ha ne adj' isten kiesnénk a Haladással, az MTK pedig megszerezné az első helyet, egyszerre élhetném át a bajnoki cím és a legszégyenletesebb kudarc érzését...

– Két éve lemondta a válogatottságot. Lothar Matthäus sem tudná meggyőzni, hogy húzza magára újból a címeres mezt?
– Számomra ez már nem téma. Büszke voltam rá, amikor válogatott lehettem, de ez nekem már a múlt.

– Nem zavarta, hogy a zalaegerszegi szurkolók Béla bácsizták?
– Büszke vagyok rá. Tudja, az ellenfelek drukkerei mindig azt a játékost kezdik el szidni vagy gúnyolni, akitől a legjobban félnek. Amúgy is hozzászoktam már a gúnyos rigmusokhoz, MTK-sként nem volt olyan pálya, ahol ne kötöttek volna belém. Aztán legtöbbször egy-egy apró góllal válaszoltam. Lett is nagy csend...