Aranyfiú és sombrerós Szépfiú szex nélkül

A szóban forgó meccs idején 34 éves Oscar De La Hoya egy esztendővel korábban a nicaraguai Ricardo Mayorgát elverve a WBC nagyváltósúlyú trónjára ült, azaz a tizedik vb-övét is megszerezte, és csak azért nem mondhattuk, hogy a hatodik súlycsoportban is felért a csúcsra, mert ezt a bravúrt már azelőtt teljesítette. Pályafutása során összesen 17 világbajnokot vert meg, de széleskörű hírnevét saját mérkőzésszervező cége, a becenevéről elkeresztelt Golden Boy Promotions is tovább öregbítette.

Vele szemben az ifjabbik Floyd Mayweather állt, aki bár négy évvel fiatalabb, maga is sok szép eredményt tudott addigra felmutatni. Ekkor például a WBC (valamint a kevésbé jegyzett IBO meg IBA nevű szervezetek) világbajnoki címét őrizte a váltósúlyúak között, és most egy kategóriával feljebb próbálkozott egy újabb nagy lépcsőfok megtételével – mégpedig veretlenül.

Hogy kellően méltó körítést adjunk a rangos találkozónak, rövid kitekintéssel szolgálunk a felek távolabbi múltjából is. Mindkét „gladiátor” jelentős amatőr pedigrével büszkélkedhetett. A Los Angeles keleti szegénynegyedéből származó De La Hoya 1990-ben, 17 esztendős korában már megnyerte a Jóakarat Játékokat, és fiatalon legendai státusra tett szert a környéken.

Olyannyira, hogy egy este öt, revolverekkel felfegyverkezett útonálló támadta meg, elvették a pénztárcáját, ám egy órával később a buksza ott hevert De La Hoyáék küszöbén. Amikor megnézték az iratokat, s kiderült, ki a tulajdonos, a benne lévő 150 dollárral együtt visszaszolgáltatták az erszényt...

A fiatal zseni az 1991-es sydneyi világbajnokságon már az első fordulóban kikapott a német Marco Rudolphtól, 17:13-as pontozással. Oscar mégis ott volt egy évvel később Barcelonában, ahol a döntőben ki más várt rá, mint – Rudolph. A visszavágón az amerikai fiú 7:2-es pontozással győzött és olimpiai bajnok lett.

Mayweather előbb három alkalommal elnyerte a legrangosabb amerikai amatőr díjat, az Aranykesztyűt, majd 19 esztendősen szerencsét próbált az atlantai játékokon, a pehelysúlyban. Az elődöntőig minden jól ment, ott azonban hatalmas csalással 10:9-re kihozták ellene győztesnek a bolgár Szerafim Todorovot. Azóta viszont senkitől sem kapott ki, nem úgy, mint ellenfele, aki Shane Mosleytól kétszer, Félix Trinidadtól és Bernard Hopkinstól egyszer-egyszer szenvedett vereséget – tehát azért nem éppen ürgéktől.

Miért tartották sokan esélyesebbnek a korosabb, és már négy vereséget számláló Golden Boyt? Egyszerű: ő „felülről" közelített a súlyhatárhoz, például már a középsúlyú nagyágyúval, Hopkinsszal is megverekedett – igaz, esélytelenül –, azaz a nagyobb ütőerő az ő oldalán volt. Mayweathernek eközben bele kellett erősödnie a nagyváltósúlyba.

Utóbbi viszont „szimplán" a világ legjobb bokszolójának számított... Nagybátyja, Roger Mayweather edzette, míg De La Hoya nem olyan sokkal azelőtt cserélte le mesterét, az idősebb Floyd Mayweathert – ellenfele édesapját! – Freddie Roachra. Egy újabb izgalmas vonatkozás, amely alátámasztotta, miért is dőlhettek meg ezen a meccsen a sportág bevételi rekordjai: a helyszínen 19 millió dollár gyűlt össze, és akkor az HBO fizetős programja révén pay-per-view alapon befolyó összegről (fejenként 49.99 dollár) még nem is beszéltünk...

A mérkőzés aztán Mayweather híveit igazolta: az elfogulatlan szemlélők szerint a tizenkét menetből nyolcat megnyert, igaz, De La Hoya az utolsóban jobb volt, azaz a hajrája nagyobb hatást gyakorolhatott a pontozókra.

A mérlegelés során ellenfelénél csaknem két kilóval könnyebb Mayweather a nagypehelysúly, a könnyűsúly, a kisváltósúly és a váltósúly után az ötödik súlycsoportban lett így világbajnok, amikor a Las Vegas-i MGM Grand Garden Arena 16 200 nézője (plusz a parkolóban berendezett szabadtéri színház 33 500 fizető bokszrajongója) előtt őt hozták ki győztesnek.

Mégpedig megosztott pontozással: ketten a „Szépfiút” (Pretty Boy) látták jobbnak, és csak egy pontozó a vetélytársát. Ezzel a győztes fekete bunyós mérlege továbbra is makulátlan maradt, De La Hoya pedig a 43. profi meccsén az ötödik vereségét szenvedte el 38 győzelem mellett.

Előzőleg mindkét bokszoló úgy nyilatkozott, hogy ez lehet karrierjük utolsó összecsapása, de Floyd Mayweather Jr. az alábbi interjúban – amelyet az ütközet után egy nappal a legendás talk show házigazdájának, Jay Lenónak adott a Tonight Show című beszélgető műsorban – nyitva hagyta a visszatérés lehetőségét.

– Mit jelent önnek a WBC nagyváltósúlyú világbajnoki öve?
– Azt a százhuszonhét mérkőzést, beleértve az amatőr párharcokat is, amelyeket meg kellett vívnom ahhoz, hogy eljuthassak életem meccséig a legendás Oscar De La Hoyával. Ez az öv jelenti az életemet.

– Tudom, hogy a fogadóirodáknál kettő egy arányban ön volt az esélyesebb, a közönség mégis De La Hoyát éltette, amikor belépett a szorítóba. Önt pedig kifütyülték, főleg azért, mert sombreróban jelent meg.
– Minthogy sok mexikói barátom, alkalmazottam van, és május ötödike, vagyis Cinco de Mayo a mexikói nemzeti ünnep, így akartam kifejezni az irántuk érzett tiszteletemet.

– Azt hiszem, önnek el kellene indulnia az elnökválasztáson, olyan tehetségesen ködösít... Nem azért tette fel a sombrerót, hogy kigúnyolja a mexikói felmenőkkel rendelkező De La Hoyát?
– Talán ez is benne volt. Egy kicsit idegesíteni akartam.

– Gondolta volna, hogy végigmegy a meccs? Sokan arra tippeltek, a hatodik-hetedik menet táján kiüti De La Hoyát.
– Oscarnak hatalmas szíve van s még annál is keményebb álla. Gránitból van. Szóval derék fickó, le a kalappal előtte.

– Azt nyilatkozta közvetlenül a mérkőzés után, hogy visszavonul. Igaz ez?
– Olyannyira, hogy már múlt időben beszélhetünk róla: visszavonultam.

– De azt is mondta, hogy nem lehet semmibe venni a közönség óhaját, s ha kíváncsiak egy visszavágóra, akkor...
– ...akkor nem tudok kitérni a közóhaj elől.

– Azért ez mégiscsak roppant szoros meccs volt. Mikor érezte úgy, hogy megnyerte?
– Már az edzőtáborban, a felkészülés közben. Tudja, ezen a szinten a győzelem nem annyira fizikum, sokkal inkább mentális rákészülés kérdése. És én ebben nagyon jó vagyok. Másképpen: én már korábban lejátszottam ezt a mérkőzést a fejemben, ott megnyertem, s amit a szorítóban tettem, az csak a kötelező formaság volt. A nehezén már a kezdő gongszó előtt túl voltam.

– Mégis, hogyan készült élete meccsére?
– Senki sem edz úgy, ahogyan én. Sokszor hajnali háromkor edzettünk a nagybátyámmal, Rogerrel, mert tudtuk, hogy Oscar ilyenkor alszik. Azt akartuk, hogy mindenképpen lelkiismeretesebb legyen a felkészülésem, mint az övé.

– Éjszakánként nem is aludt?
– Volt, hogy nem. Naponta négyszer edzettem. Nem vicc.

– Ön négy évvel fiatalabb De La Hoyánál. Számít ez?
– Nem igazán. Ő harmincnégy, én harminc vagyok. Ezen a szinten ez majdnem mindegy.

– Nem vette észre meccs közben, hogy ellenfele elfáradt volna?
– Ha el is fáradt, jól leplezte. Oscarnak oroszlánszíve van.

– Még valami izgat, de nagyon. Igaz az, hogy a bokszolók egy-egy mérkőzés előtt tartózkodnak a szextől?
– Más nevében nem beszélhetek, de én nyolc hétig nem bújok ágyba a feleségemmel.

– És ennek van értelme?
– Hogyne lenne. Sokkal frissebb az ember a szorítóban!

– Mi járt a fejében, amikor belépett a szorítóba?
– Édesanyámra gondoltam, a négy gyermekemre, meg a feleségemre. Aztán nekiláttam.

– És az apja? Vele, úgy tudom, nem felhőtlen a viszonya. Főleg, mert hosszú ideig éppen De La Hoya edzője volt.
– Nézze, gyermekként ő tanított meg bokszolni, de tizenhat éves koromban az útjaink szétváltak. Tudniillik az öreg börtönbe került, s amikor kiszabadult, én már felnőtt férfi voltam. Úgyhogy igazából a bokszolóvá érésem legfontosabb éveiben nem is láttuk egymást. De szeretem őt, s ha most itt lenne, meg is ölelném. Tudom, hogy nagy edző, de most már a földkerekség legkiválóbb trénerével dolgozom, apám öccsével, Rogerrel. Ő a mentorom, no meg a háttéremberek, Al Haymen, Leonard Ellerbee és az egész HBO-stáb.

– Ki ütötte a legerősebbet azok közül, akikkel eddig találkozott?
– Leütni még senki sem tudott, de még megrendíteni sem, habár kaptam már nagy pofont, nem is egyet. Mégis, szerintem Pernell Whitaker ütötte a legerősebbet, ő rajtam kívül mindenki mást kiütött volna.

– És De La Hoya? Ahogy én láttam, ő is meglehetősen erőseket ütött ahhoz képest, hogy ön a New York-i felvezető sajtóértekezleten „pussynak" (olyasvalakinek, akiben semmi férfias nincs – a szerk.) nevezte őt.
– Az csak a szokásos műbalhé része volt. Oscar igazi férfi, igazi nagy bokszoló.

Ez kétségtelen, de hamarosan a Golden Boynak is meg kellett hajolnia az idő szava előtt. Egy évvel ezután egy felhozó meccsen pontozással megverte Stevie Forbest, majd kiderült, hogy Mayweather visszavonulása miatt ellene már nem állhat ki a remélt visszavágóra.

2008 végén azonban váltósúlyban (a pénzt leszámítva tét nélkül) összecsapott az új uralkodóval, Manny Pacquiaóval, és dacára a nagyobb termetének nem volt igazi sansza – stábja a nyolcadik menet után a feladta a meccset, mivel elkészült az erejével, de amúgy is fölényesen a majdnem hat évvel ifjabb Fülöp-szigeteki vezetett a pontozóknál. Az Aranyfiú végleg szögre akasztotta a kesztyűt.

Mayweather közben 2007 végén Ricky Hatton ellen megvédte a De La Hoyától elnyert övét, majd valóban befejezte – legalábbis jó időre, mert aztán mégis talált elég motivációt, hogy tavalyelőtt Juan Manuel Márquez, míg egy éve Shane Mosley ellen is kiálljon. Mindketten talpon kihúzták ellene, ám az nem volt vitás, hogy a bajnok hibátlan statisztikája megmarad. Azt egyedül az időközben abszolút number one-ná erősödő, összesen már nyolc(!) különböző súlycsoportban megkoronázott Pacquiao tudná veszélyeztetni – az ő csatájukat viszont, bár komoly tárgyalások zajlottak róla, mindmáig nem sikerült tető alá hozni.