Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 09:42
null
Felipe Perrone az utolsó világversenyén vesz részt a spanyol válogatott színeiben Szingapúrban (Fotó: AFP)
Rangadók és presztízsmeccsek is jutnak a szingapúri világbajnokság férfi vízilabdatornájának első hetére. Összegyűjtöttük a legjobb mérkőzéseket, amelyeken a végső győzelemre is esélyes riválisaink találkoznak.

Örök igazság, hogy a nagy vízilabdatornák a második héten dőlnek el, ugyanakkor általában már a csoportkör is tartogat csemegéket – Szingapúrban sem lesz másképp. Amikor a szerbek világklasszisa, Filip Filipovics a férfiaknál összesorsolta a görögöket, a montenegróiakat és a horvátokat, tudvalevő volt, hogy a világbajnokság első szakaszában is számíthatunk kiélezett mérkőzésekre. A mieink találkozói mellett az alábbi öt rangadót ajánljuk olvasóink figyelmébe, összeállításunkban a vb-győzelemre pályázó vetélytársak formájára és esélyeire is kitérünk.

JÚLIUS 12., SZOMBAT, 13.10: MONTENEGRÓ–GÖRÖGORSZÁG

Miközben a gyengécske C-csoportban nincs európai csapat (Szingapúr, Kanada, Brazília, Egyesült Államok), a D jelű négyesben a kínaiak mellett három korábbi vb-döntőst találunk. A címvédő horvátok és a két éve ezüstérmet szerző görögök valamivel erősebbnek tűnnek Montenegrónál, ám ha valaki, a szerb válogatottat korábban két olimpiai aranyéremig vezető Dejan Szavics ismeri a bravúr receptjét. A tavaly novemberben kinevezett szövetségi kapitány jó érzékkel nyúlt a fiatalokhoz, akik a világkupában és a margitszigeti felkészülési tornán is megmutatták oroszlánkörmeiket, de az is kiderült, hogy védekezésben még sokat kell fejlődniük.

JÚLIUS 14., HÉTFŐ, 10.00: AUSZTRÁLIA–SPANYOLORSZÁG

Varga Zsolt együttese a második legnehezebb kvartettbe került: Japán mindig veszélyes, de verhető, Ausztrália és kiváltképp az Európa-bajnok Spanyolország viszont a nemzetközi elitbe tartozik. Már csak a magyar válogatott miatt is érdekes, hogy mire megy egymással a két legnagyobb csoportriválisunk – persze az lenne a legjobb forgatókönyv, ha a B-csoport második helyéről döntene az összecsapásuk. Az ausztrálok kellemetlen védekezési stílusát Párizsban sajnos a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, az átütő sikerhez viszont az kellene, hogy két héten át kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak. A spanyolok az olimpián hoppon maradtak, mégis úgy érezzük, hogy Szingapúrban eljuthatnak a döntőig: a generációváltás gördülékenyen ment végbe, az utolsó világversenyére készülő Felipe Perrone pedig korszakos zseni.

JÚLIUS 14., HÉTFŐ, 11.35: HORVÁTORSZÁG–MONTENEGRÓ

Presztízsmeccs a javából! Már-már megszokott, hogy ez a két válogatott összekerül a világversenyeken: a két évvel ezelőtti vb-n és a tavalyi Eb-n Montenegró, a párizsi játékokon és az idei világkupadöntőn Horvátország győzött. Három gólnál nagyobb különbség egyszer sem volt a felek között, ami azt mondatja velünk, hogy ezúttal is szoros csatára van kilátás. A címvédő horvátok nagyszerűen zárták az előző ciklust, a világbajnoki arany után olimpiai ezüstöt szereztek, vagyis Szingapúrban is számolni kell velük. Ivica Tucak egyelőre óvatos a fiatalok beépítésével, inkább a rutinos kulcsjátékosai köré építi a csapatot – kérdés, mennyire fekszik nekik a gyorsabb, dinamikusabb játék.

JÚLIUS 14., HÉTFŐ, 14.45: OLASZORSZÁG–SZERBIA

A rangadók napját a párizsi incidensek miatt fél évre eltiltott, de Szingapúrban visszatérő olaszok és az olimpiai bajnok szerbek összecsapása zárja. Mivel az A-csoportban még Románia és Dél-Afrika szerepel, nem túlzás kijelenteni, hogy ez a mérkőzés dönt az első helyről. Az erőviszonyokat egyelőre nehéz felmérni, elvégre Janus-arcú válogatottak találkoznak, mindkét csapat képes nagyon jól és a saját szintjéhez mérten gyengén is játszani. A szerbek például az olimpiai torna csoportkörében finoman szólva is bukdácsoltak, aztán a második héten tövig nyomták a gázpedált és megvédték címüket. Ezek után váratlanul simán kiestek a világkupa selejtezőjében, és a felkészülés során sem lettünk okosabbak, hogy mégis mire számítsunk tőlük a világbajnokságon.

JÚLIUS 16., SZERDA, 11.35: GÖRÖGORSZÁG–HORVÁTORSZÁG

Könnyen előfordulhat, hogy a D-csoportban csak az utolsó játéknapon dől el, hogy melyik válogatott jut egyenes ágon a legjobb nyolc közé. A világkupában ezüstérmet szerző görögök kulcsjátékosokat nélkülöznek, többek között Janisz Fundulisz, Angelosz Vlahopulosz és Emanuil Zerdevasz sincs ott a keretben, márpedig ők hárman olyan játékosok, akiket korántsem könnyű pótolni. Ha sikerül, a fizikailag rendkívül erős görög együttes a horvátokat is meglepheti. Érdekesség, hogy a magyar válogatott mindkét csapattal találkozott, és mindkettőt legyőzte a felkészülési időszakban – azért ez nem rossz előjel a nőknek pénteken, a férfiaknak szombaton kezdődő világbajnokságra nézve.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR (JÚLIUS 11–24.)
A-csoport: Olaszország, Szerbia, Románia, Dél-Afrika
B-csoport: Ausztrália, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Japán
C-csoport: Szingapúr, Kanada, Brazília, Egyesült Államok
D-csoport: Görögország, Kína, Montenegró, Horvátország
A csoportelsők a negyeddöntőben folytatják, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a legjobb nyolc közé jutásért.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Csoma Kristóf (Endo Plus Service-Honvéd), Mizsei Márton (VasasPlaket)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Marseille, francia), Burián Gergely, Vigvári Vince (mindkettő Barceloneta, spanyol), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor (mind FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC)
Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
(A játékosok neve mellett azt a klubot tüntettük fel, amelyből kiharcolták a válogatottságot.)

A CSAPAT CSOPORTKÖRÖS PROGRAMJA
Július 12., szombat
11.35: MAGYARORSZÁG–Ausztrália (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Július 14., hétfő
7.45: MAGYARORSZÁG–Japán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Július 16., szerda
14.45: MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A női torna csoportbeosztása kiegyenlítettebb, mint a férfiaké, csak az olimpiai bajnok spanyolok kerültek könnyű négyesbe. A papírforma alapján a magyar válogatott a görögökkel, Olaszország az ausztrálokkal, míg Hollandia a megfiatalított amerikai csapattal harcol a csoportelsőségért. Az utóbbi párosítás a csoportkör slágermeccse (vasárnap, 14.45), elvégre az Eb-címvédő és az aktuális világbajnok méri össze erejét. Párizsi bronzcsatájuk különösen emlékezetesre sikerült: a záró negyed előtt még három góllal vezettek az amerikaiak, de a hollandok fordítottak, Sabrina van der Sloot az utolsó másodpercben döntötte el a találkozót.
A-csoport: Ausztrália, Olaszország, Szingapúr, Új-Zéland
B-csoport: Kína, Argentína, Egyesült Államok, Hollandia
C-csoport: Horvátország, Görögország, Japán, MAGYARORSZÁG
D-csoport: Nagy-Britannia, Dél-Afrika, Franciaország, Spanyolország
A csoportelsők a negyeddöntőben folytatják, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a legjobb nyolc közé jutásért.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Neszmély Boglárka (FTC-Telekom), Torma Luca (One Eger).
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (BVSC-Manna ABC), Faragó Kamilla, Hajdú Kata, Peresztegi-Nagy Kinga, Tiba Panna (mind UVSE Helia-D), Garda Krisztina, Sümegi Nóra (mindkettő Dunaújvárosi FVE), Keszthelyi Rita (Sabadell, spanyol), Leimeter Dóra, Vályi Vanda (mindkettő FTC), Rybanska Natasa (Alimosz, görög), Szilágyi Dorottya (Eger), Varró Eszter (Berkeley, amerikai). 

A CSAPAT CSOPORTKÖRÖS PROGRAMJA
július 11., péntek
14.45: Magyarország–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
július 13., vasárnap
4.35: Magyarország–Japán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
július 15., kedd
14.45: Magyarország–Horvátország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A nőknél a holland–amerikai a slágermeccs

 

 

Legfrissebb hírek

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 perce

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 12:49

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
Tegnap, 10:46

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.07.07. 18:23

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.07.07. 12:47

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

Vízilabda
2025.07.05. 09:35

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Úszás
2025.07.04. 15:19
Ezek is érdekelhetik