Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 10:29
null
Böde Dániel (balra) aláírná az 1–1-et, Bognár György levonta a tanulságokat a Corvinul elleni párharcból (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
A Paks labdarúgócsapata sajtótájékoztatót tartott a kolozsvári CFR elleni Európa-liga-selejtező előtt, amelyen Bognár György vezetőedző és Böde Dániel válaszolt a kérdésekre.
Európa-liga
8 órája

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Osváth Attila szerepel a Paks Európa-liga-keretében, de így biztossá vált, hogy nem lép pályára a kolozsváriak ellen.

Csütörtökön megkezdi nemzetközi kupaszereplését a Paks labdarúgócsapata, amely a kolozsvári CFR-vel csap össze. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Bognár György vezetőedző értékelte a felkészülésüket.

A felkészülés rövidre sikerült idáig, mert az első tíz napunk arra ment rá, hogy a keret kialakuljon, jöttek-mentek játékosok, ez teljesen normális ebben az időszakban. Szűk két hetünk maradt, hogy a meglévő kerettel készüljünk erre a mérkőzésre, ami nem volt elegendő, nagyon rövid volt. Nem az új játékosok, inkább a felvetődő problémák miatt. Osváthnak sérvtágulása van, meg is műtötték, úgy döntöttünk, hogy minél előbb legyen rendben. Ádám Martin térdével is probléma van, ő sem tud készülni, kedden volt másodszor vizsgálaton, ennek az eredményét még nem ismerjük.”

(Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)

A szakvezető hozzátette, hogy nem sikerültek az edzőmeccsek, nem volt meg a ritmusuk, igaz, sokat játszatták a fiatalokat is, hogy meglegyen a meccsrutinjuk. 

„Van egy 15-16 fős állandó keretünk, akikkel tudunk számolni a csütörtöki mérkőzésen. Nincs tétmeccs a lábunkban, olyan helyzetben vagyunk, mint tavaly ilyenkor.”

Bognárt arról is kérdezték, hogy a tavalyi nyitányból lehet-e tanulni. Akkor a Corvinul 4–0-ra megverte a Paksot.

„Nem szabad úgy nekimenni az elsőn, hogy eldöntöd a továbbjutást. A tanulság az volt, hogy az első meccset szorosra kell venni, úgyis a másodikon dől el.”

A szakember kitért a keretre is, Szappanos Péter Szaúd-Arábiába való visszatérését nagy veszteségnek nevezte, és megemlítette, hogy a bal oldali támadójátékukat érezte gyengébbnek, ezért igazolták Zeke Máriót, igaz, most a másik szélről dőlt ki Osváth Attila. Hinora Kristóf utolérte magát, és Bognár szerint augusztus végére lesznek meg igazából.

A sajtótájékoztató után edzést tartott a Paks (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)

Újságírói kérdésre összehasonlította a Corvinult és a CFR-t.

„A CFR sokkal jobb, mint a Corvinul, főleg a támadószekcióban. 90-10 százalék papíron az esélyük ellenünk, de ne felejtsük el, hogy ez tényleg papíron és dumában értendő, a pályán más lesz.”

És hogy kiegyezne-e a tavalyi nemzetközi szerepléssel most is?

„Igen. Az első meccset leszámítva összességében jól sikerült.”

Böde Dániel másodszor kezd NB I-es gólkirályként egy nemzetközi kupaidényt, és emlékeztették, hogy a legutóbbi alkalommal a Ferencváros játékosaként tizenegyesekkel kiestek a Partizani Tirana ellen.

„Az akkori első meccsen elért 1–1-et most is aláírnám. Jelen pillanatban úgy érzem, gyengültünk, nem is vagyunk készek, de bízom a társaimban, remélhetőleg csütörtökön mindenki a jobbik arcát mutatja. Tavaly is úgy futottam neki az idénynek, hogy ez lesz az utolsó, motivált vagyok és leszek is. Tavaly egész végig kitartott a motiváció, remélem, most is így lesz.”

EL-SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–CFR (romániai)
Paks, csütörtök, 19 óra
Vezeti: Pavle Ilics (szerb)
Tv: M4 Sport
A visszavágót július 17-én rendezik Kolozsváron.

Legfrissebb hírek

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
8 órája

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
8 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:15

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
Tegnap, 12:09

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
Tegnap, 10:09

A Paks válogatott játékosa sérülés miatt lemarad az El-selejtező első köréről

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:57

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40
Ezek is érdekelhetik