Zidane szerint Hazard nem akart senkit sem megbántani tettével (Fotó: AFP)

 

A francia szakember elmondta, hogy a belga játékos már bocsánatot kért, és mivel jelenleg is szerződés köti a Real Madridhoz, elsősorban itt szeretne sikereket elérni. Hozzátette, úgy gondolja, hogy Hazard senkit sem szeretett volna megbántani tettével.

„Nehéz ez a helyzet, hiszen minden játékos szíve a csapatért dobog, viszont ez nem volt felfedezhető Hazard-on a meccs után. Ennek ellenére úgy érzem, hogy ő itt szeretne sikeres lenni, hiszen szerződése van, valamint bocsánatot is kért mindenkitől, amit nagyon jól tett. Beszéltünk a mérkőzés után, és a legfontosabb, hogy senkit sem szeretett volna megbántani” – mondta a sajtótájékoztatón Zinédine Zidane. A szakember hozzátette: Hazard tudja, hogy mit kell csinálnia a pályán, és tenni is fog azért, hogy bizonyítson.

A vezetőedző beszélt arról is, hogy Sergio Ramos szerepeltetése nem volt kockázatos a szerdai BL-meccsen, hiszen ismét százszázalékos formában teljesített az edzésen. „Tökéletesen játszott a találkozón, de a meccs után kissé rosszul érezte magát, hiszen nem tudott végig a csapat rendelkezésére állni most, a bajnokság hajrájában.”

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
VASÁRNAP
14.00:
 Getafe–Eibar (Tv: Spíler2)
16.15: Valencia–Real Valladolid (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐ
21.00:
Real Betis–Granada (Tv: Spíler2)

SZOMBAT
FC Barcelona–Atlético Madrid
0–0
Deportivo Alavés–Levante 2–2 (Pere Pons 30., Joselu 87., ill. José Luis Morales 36., 42.)
Cádiz–Huesca 2–1 (Marcos Mauro López 43., Gastón Silva 45+2. – öngól, ill. Rafa Mir 45+1.)
Athletic Bilbao–Osasuna 2–2 (Morcillo 1., Oihan Sancet 62., ill. Brasanac 12., Budimir 89.)

PÉNTEK
Real Sociedad–Elche 2–0 (Elustondo 72., Mikel Oyarzabal 90+2.)

A NÉGY BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE
  Atlético Madrid (77 pont) Real Madrid (74 pont) FC Barcelona (75 pont) Sevilla (70 pont)
35. forduló
Sevilla (o) Real Madrid (i)
36. forduló Real Sociedad (o) Granada (i) Levante (i) Valencia (o)
37. forduló Osasuna (o) Athletic Bilbao (i) Celta Vigo (o) Villarreal (i)
38. forduló Valladolid (i) Villarreal (o) Eibar (i) Alavés (o)
AZ ÁLLÁS
  1. Atlético Madrid35238461–22+3977
  2. FC Barcelona35236680–33+4775
  3. Real Madrid34228458–24+3474
  4. Sevilla34224849–27+2270
  5. Real Sociedad351511953–35+1856
  6. Villarreal341313851–38+1352
  7. Betis341491143–46  –351
  8. Athletic Bilbao3511131146–38  +846
  9. Granada341361543–55–1245
10. Celta Vigo3411111246–51  –544
11. Cádiz3511101431–50–1943
12. Osasuna3510111433–43–1041
13. Levante359121440–50–1039
14. Valencia348121443–51  –836
15. Getafe348101626–40–1434
16. Deportivo Alavés357111730–54–2432
17. Valladolid345161332–46–1431
18. Huesca356121733–52–1930
19. Elche356121729–52–2330
20. Eibar345111826–46–2026