Real: Asensión és Ceballoson múlnak az új igazolások

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 11:05
null
Marco Asensión múlnak a Real újabb igazolásai? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol Chelsea-től a belső védőt, Antonio Rüdigert, a francia AS Monacótól a középpályás Aurélien Tchouaménit szerezte meg a tizennégyszeres Bajnokok Ligája-győztes spanyol Real Madrid, amely a Marca szerint a nyáron csak akkor igazol újabb labdarúgót, ha lesznek távozói is.

„Az új játékosok érkezése a távozókon múlik, kezdve Marco Asensióval és Dani Ceballosszal, de nem feledve Luka Jovicsot, Mariano Díazt és Jesús Vallejót és még néhány játékost, akik elhagyhatják a csapatot, mint Kubo Takefusza vagy Reinier vagy azok, akik arra várnak, hogy beszéljenek Carlo Ancelottival – írja a Marca, megjegyezve, hogy az ukrán kapus, Andrij Lunyin marad a „blancóknál”, viszont Marcelo, Gareth Bale és Isco biztosan távozik, míg Borja Mayoral arra vár, hogy leüljön tárgyalni a Real olasz vezetőedzőjével.

A Marca kiemelte, hogy a madridi vezetők az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal költségvetést és koncepciót sem készítettek a nyári átigazolási időszakra, viszont most nem kell kapkodniuk, és minden javaslatot részletesen megvizsgálhatnak, mielőtt döntenének.

A spanyol lap szerint a játékoskeretet érintő változások középpontjában Marco Asensio van, akinek bár egy év múlva lejár a szerződése, a Real még nem tett hosszabbítási ajánlatot, mert a játékos döntésére vár.

Asensio iránt több klub is érdeklődött, de hivatalos megkeresés nem érkezett, s a támadó akkor kaphat újabb ajánlatot a „királyi gárdától”, ha elfogadja, hogy nem lesz kezdő.

A Marca szerint a Real új igazolásai Dani Ceballoson is múlhatnak, aki egyelőre szintén nem kapott hosszabbítási ajánlatot, de Asensióhoz hasonlóan szeretne ott lenni Luis Enrique, a spanyol válogatott szövetségi kapitányának világbajnoki keretében.

A 25 esztendős középpályás nincs könnyű helyzetben, hiszen Tchouaméni érkezésével már hét középpályása van a Realnak, amely tízmillió euró körüli összeget kér Ceballosért, aki iránt a Betis érdeklődik.

A portál úgy véli, Ancelotti örül, ha a két játékos marad, mert alkalmanként lehetőséget adhat nekik, ugyanakkor a távozásuk elé sem gördítene akadályt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik