Joao Félixet kiállította a játékvezető (Fotó: AFP)

A címvédő a mérkőzés jelentős részében mezőnyfölényben játszott, többet is próbálkozott, de kaput eltaláló lövésig csupán kétszer jutott el. A 78. percben emberhátrányba került az Atlético: Joao Félix a sárga lapot érő szabálytalansága után odaszólt a játékvezetőnek is, aki ezt követően a második sárgát is felmutatta a portugálnak. A hajrában gól nem született – maradt a 0–0. 

 
Volt, amikor tiltották a Bilbao–Atleti „testvérharcot”

A madridiak így egymás után a második tétmeccsükön játszottak gól nélküli döntetlent, ugyanis hét közben, az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-meccsen is ez az eredmény született. 

A szombati játéknap következő meccsén az Elche fogadta a Levantét. Az első félidőben utóbbi volt jóval aktívabb, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg Lucas Pérez révén a 33. percben. A folytatás kiegyensúlyozott játékot hozott, de a Levante José Luis Morales révén kiegyenlített az 55. percben – 1–1 lett a vége.

Az esti idősávban az Alavés csapott össze az Osasunával. A vendégek már a 22. percben előnyhöz jutottak David García találata révén, majd hét perccel később kaptak egy 11-est, amit Roberto Torres váltott gólra (0–2).  Az Alavés ezt követően próbált kezdeményezni, többet birtokolta a labdát, de nem tudott helyzeteket kialakítani és az eredmény sem változott – kétgólos Osasuna-siker született.

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ

Atlético Madrid–Athletic Bilbao 0–0

Kiállítva: Joao Félix (78. – Atl. Madrid)
Rayo Vallecano–Getafe 3–0
(O. Trejo 9. – 11-esből, P. Ciss 78., Falcao 81.)
Elche–Levante 1–1 (L. Pérez 33., ill. J. Morales 55.)
Alavés–Osasuna 0–2 (D. García 22., R. Torres – 11-esből) 
Vasárnap
14.00: Mallorca–Villarreal
16.15: Real Sociedad–Sevilla
18.30: Real Betis–Espanyol
21.00: Valencia–Real Madrid (Tv: Spíler 2) – élőben az NSO-n!
Hétfőn

21.00: FC Barcelona–Granada (Tv: Spíler 2) – élőben az NSO-n! 

AZ ÁLLÁS 
  1. Atlético Madrid 5 3 2 7–4 +3  11
  2. Real Madrid 4 3 1 13–6 +7  10
  3. Valencia 4 3 1 9–2 +7  10
  4. Athletic Bilbao 5 2 3 4–1 +3  9
  5. Real Sociedad 4 3 1 6–4 +2  9
  6. Osasuna 5 2 2 1 6–6 0 8
  7. Sevilla 3 2 1 5–1 +4  7
  8. Rayo Vallecano 5 2 1 2 8–5 +3  7
  9. Barcelona 3 2 1 7–4 +3  7
10. Mallorca 4 2 1 1 3–3 0 7
11. Elche 5 1 3 1 3–3 0 6
12. Betis 4 1 2 1 4–4 0 5
13. Cádiz 5 1 2 2 6–8 –2  5
14. Levante 5 4 1 6–7 –1  4
15. Villarreal 3 3 2–2 0 3
16. Espanyol 4 2 2 1–3 –2  2
17. Granada 4 2 2 2–7 –5  2
18. Celta Vigo 5 1 4 4–10 –6  1
19. Getafe 5 5 1–8 –7  0
20. Alavés 4 4 1–10 –9  0