Barcelona: Piquénél betelt a pohár, kiposztolta a fizetését!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.08. 15:01
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona csapatkapitánya, Gerard Piqué csattanós választ adott a pletykákra, melyek szerint a katalánok játékosai jóval többet keresnek, mint amennyit a klub hivatalosan is elismer.

Így se kevés persze (Fotó: Getty Images)
Így se kevés persze (Fotó: Getty Images)
Így se kevés persze (Fotó: Getty Images)
Így se kevés persze (Fotó: Getty Images)
Így se kevés persze (Fotó: Getty Images)

Egy katalán újságíró, Lluís Canut úgy vélte, hogy több Barcelona-játékos is, annak ellenére, hogy belement a fizetéscsökkentésbe, jóval többet keres annál, mint amennyit feltüntet a klub, mi több, szerinte a Barcánál Gerard Piqué a legjobban fizetett futballista a maga 28 millió eurós éves fizetésével.

A katalán klub a fizetésekkel kapcsolatos pletykákat egy közleményben már cáfolta, most pedig Twitter-oldalán reagált a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes spanyol válogatott játékos is.


Ebből az következtethető ki, hogy Piqué éves fizetését nagyjából 4.6 millió euróra (több mint másfél milliárd forintra) lehet tenni, nem pedig 28-ra (tízmilliárd forintra), ami ennek a hatszorosa lenne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik