Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 11:48
null
Eric García (a labdával) újabb öt évre kötelezheti el magát az FC Barcelonához (Fotó: Getty Images)
Hamarosan újabb öt évre kötelezi el magát az FC Barcelonához a katalánok saját nevelésű játékosa, Eric García. Az év elején még a távozást fontolgató játékoshoz Hans-Dieter Flick vezetőedző a játékintelligenciája és a sokoldalúsága miatt ragaszkodik – írja a Sport.

Nagyot fordult a világ Eric Garcíával január óta. Az FC Barcelona saját nevelésű játékosa a Manchester Citytől 2021-ben tért vissza a katalán fővárosba, de nem igazán sikerült komoly szerephez jutnia. A 24 éves védő a 2023–2024-es idényt a Gironánál töltötte kölcsönben, s az idei év elején úgy tűnt, távozik a gránátvörös-kékektől, ám tavaszi teljesítményével meggyőzte Hans-Dieter Flick vezetőedzőt arról, hogy hasznos láncszeme lehet az egyre jobban működő gépezetnek.

A katalán Sport szerint a német szakember immár ragaszkodik a védelem jobb oldalán, közepén, valamint védekező középpályásként is bevethető labdarúgóhoz, akivel a klubvezetés az ő kifejezett kérésére kezdte meg a tárgyalásokat. García sokoldalúságán kívül a vezetőedző nagyra értékeli a játékintelligenciáját is, és kulcsszerepet szán neki a következő szezonban. A hírek szerint a klub és a játékos már mindenben megegyezett egymással, és hamarosan 2030-ig szóló szerződést írnak alá.

 

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
14 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
17 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:05

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43
Ezek is érdekelhetik