La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 18:24
Casadó szerezte a Barca második gólját (Fotó: facebook.com/fcbarcelona)
A La Liga 26. fordulójában az FC Barcelona hamar emberlőnybe került a Real Sociedad ellen, ami után nagyon sima, 4–0-s győzelmet aratott és élre állt a tabellán.

A Barcelona számára több okból is kiemelten fontos volt, hogy a 26. fordulóban legyőzze otthon a Real Sociedadot. A tabellát nézve azért, mert a Real Madrid szombati veresége után a Barca egy győzelemmel pontelőnnyel állhatott az élre, megelőzve a szombaton a Bilbao felülmúlásával első helyre kerülő Atlético Madridot. A szurkolók miatt is fontos volt a siker, hiszen a legutóbbi hazai meccsen, az Atlético elleni Király-kupa-elődöntő első felvonásán csak 4–4-es döntetlenre futotta a katalánok erejéből. Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője pedig a napokban ünnepelte a csapattal közösen a 60. születésnapját, így érte is küzdhetett a gárda. Nem mellesleg pedig a Barca szeretett volna visszavágni a Sociedadnak a novemberi, 1–0-s baszkföldi vereségért. 

A San Sebastián-i alakulat azonban a 3. percben a „szívbajt hozta” a hazai szurkolókra, ugyanis Jon Ander Olasagasti a kapuba talált egy bal oldalról középre passzolt, és a hazai védőkről lepattanó labdából, de a partjelző szerint a beadást leshelyzet előzte meg, és ezt a VAR is jóváhagyta. Nem sokkal ezután Orri Óskarsson a felső lécet találta el, ám lesről lőtt, ezzel viszont el is lőtte minden puskaporát a vendégcsapat.

A 17. percben ugyanis Aritz Elustondo piros lapot kapott, mert lerántotta a felezővonalnál a Robert Lewandowski passzával üresen kilépő Dani Olmót. Innentől pedig az emberelőnyben játszó Barcelona nem sok esélyt adott a vendégeknek.

Az első hazai gól előtt, a 25. percben Lamine Yamal a jobb szélen elfektetett egy védőt, az alapvonalról középre adott labdáját Frenkie de Jong emelte a bal oldalon érkező Gerard Martín elé, aki állítgatás nélkül hat méterről a kapuba lőtt, ez volt az első gólja tétmeccsen a felnőttek között. 1–0 

A 29. percben egy szöglet után a kapusról kijövő labdát Olmo lőtte 18 méterről kapura, Marc Casadó még beleért középen és a kapufáról pattant be végül a Barca második gólja; Casadó is először volt eredményes. 2–0 

Yamal főszereplésével a folytatásban a jobb szélen több, grundfocira emlékeztető, sarkazással, kényszerítőkkel tarkított akciót láthattunk, de a szünetig újabb gól nem született. 

A második félidő Pedri kapufájával indult, majd Ronald Araújo fejelte közelről a kapuba a Robert Lewandowski szöglet utáni fejese után még kipattanó labdát. A 60. percben pedig Lewandowski piszkált bele Araújo távoli lövésbe a 11-espontnál, kialakítva ezzel a 4–0-s végeredményt. A Barca a győzelmével pontelőnnyel vezeti a tabellát. 

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ 

Barcelona–Real Sociedad 4–0 (Gerard Martín 25., Casadó 29., R. Araújo 56., Lewandowski 60.)
Kiállítva: Elustondo (17., Sociedad)
KORÁBBAN
Leganés–Getafe 1–0 (D. García 90+2.)
KÉSŐBB
18.30: Mallorca–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Osasuna–Valencia (Tv: Spíler2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Real Betis–Real Madrid 2–1 (Johnny Cardoso 34., Isco 54. – 11-esből, ill. B. Díaz 10.)
Girona–Celta Vigo 2–2 (Cihankov 21., Y. Herrera 68., ill. I. Losada 36., M. Alonso 51. – 11-esből)
Rayo Vallecano–Sevilla 1–1 (Ratiu 55., ill. Lukebakio 81.)
Atlético Madrid–Athletic Bilbao 1–0 (J. Álvarez 66.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Valladolid–Las Palmas 1–1 (Latasa 63., ill. Sandro 22.)
Kiállítva: S. McKenna (29., Las Palmas)

HÉTFŐ
21.00: Villarreal–Espanyol (Tv: Spíler2)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Barcelona26183571–25+4657
2. Atlético Madrid26168243–16+2756
3. Real Madrid26166454–25+2954
4. Athletic Bilbao26139444–23+2148
5. Villarreal25128548–35+1344
6. Betis26108834–32+238
7. Rayo Vallecano2699828–27+136
8. Mallorca251051024–31–735
9. Real Sociedad261041223–27–434
10. Celta Vigo26961138–40–233
11. Sevilla2689931–36–533
12. Girona26951234–39–532
13. Osasuna25711729–34–532
14. Getafe26791021–21030
15. Espanyol25761224–36–1227
16. Leganes26691123–38–1527
17. Las Palmas26661430–44–1424
18. Valencia25581225–41–1623
19. Alaves25571328–39–1122
20. Valladolid26441817–60–4316

 

 

Legfrissebb hírek

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2 órája

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
14 órája

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02
Ezek is érdekelhetik