Katalán kettősség – Cselőtei Márk publicisztikája

A BARCELONA a futballtörténelem egyik legnagyobb klubja, sikereit és népszerűségét tekintve is, ez egy percig sem lehet vitás, mégis, az elmúlt fél évtizedben legalább annyi aggodalmat, kétséget és szorongást okozott szurkolóinak, mint örömöt. A Lionel Messi nevével fémjelzett sikerkorszak, a két triplázást hozó idény és a megannyi bajnoki cím tízmilliókat ösztönzött arra, hogy elválaszthatatlanul összekapcsolódjanak a katalán egyesülettel, és örökké neki szurkoljanak, de a 2010-es évek második felének végén a felelőtlen vezetőségi döntések sorozata miatt beköszöntött a pénzügyileg nagyon nehéz korszak, amelyből azóta sem lábaltak ki rendesen, a megoldandó feladatokat pedig továbbra sem lehet a szőnyeg alá seperni.

Félreértés ne essék, a Barcelona gyakorlatilag nem képes csődbe menni, bármit is tesz, hiszen akkora történelme és rajongótábora van világszerte, annyi gyermek álma, hogy a gránátvörös-kék mezt egyszer magára húzza, hogy mindig lesz visszaút, közben legfeljebb a renomé sérül. Az angolban van is erre egy briliáns kifejezés, a „too big to fail”, vagyis túl nagy ahhoz, hogy elbukjon. Nos, ezt a jelenlegi elnök, Joan Laporta is pontosan tudja, ezért az elmúlt esztendőkben úgy próbálja visszatornászni a klubot méltó helyére a futballvilágban, hogy közben bátran kockáztat, s mindhalálig megbízik a világszerte csodált akadémiában, a La Masiában. A pénzügyi blamáért nem ő, sokkal inkább a korábbi elnök, Josep Maria Bartomeu volt felelős, és azzal is megbirkózott, hogy az ő regnálása alatt távozott Lionel Messi, az elmúlt öt évben a csapat kétszer már a csoportkörben búcsúzott a Bajnokok Ligájától, s egyszer sem jutott el az elődöntőig, mellesleg ugyanebben az időszakban mindössze egyszer lett bajnok. Bár a múlt évtized eleji sikereket visszasírják a drukkerek, a pénzügyi gondokat megértik, miközben Laporta továbbra is veszélyes játékot űz.

A fenti sorok most éppen Dani Olmo és Pau Victor regisztrációs botránya miatt aktuálisak. A Barcelona (és ezzel együtt persze Laporta) a nyáron úgy döntött, hogy nem elég neki egy új vezetőedző Hans-Dieter Flick személyében, a kulcsemberként Eb-címet szerző, a világ legnagyobb tehetségének kikiáltott, 17 esztendős Lamine Yamal és a rajta kívül is tobzódó, a La Masiáról kiemelt szupertehetségek (mint Pau Cubarsí vagy Alejandro Balde, Gavi és Marc Casadó) mellé muszáj jól csengő nevet szerződtetni, mert a világnak meg kell mutatni, hogy a gazdasági problémák ellenére a klub képes erre. Az első kiszemelt a spanyol válogatottban az Európa-bajnokságon villogó Nico Williams volt, ám miután ő nemet mondott, az RB Leipzig szintén Eb-győztes, fantasztikusan teljesítő, ugyanakkor híresen sérülékeny támadó középpályására, Dani Olmóra esett a választás, aki korábban maga is La Masia-növendék volt. Szép történet, hogy a tehetség, aki anno elment, de azóta kinőtte magát, hazatér, ráadásul azóta, amikor a pályán van – mert persze volt már hosszú kihagyása –, akkor jól is teljesít, illeszkedik a Flick-rendszerbe, de szerződtetése a klubnak 55 millió eurójába került, s akkor még nem említettük az esetleges bónuszokat, valamint az évi kilencmilliós fizetést. Persze, amikor megérkezett, még a posztja is telítve volt, Ilkay Gündogant kellett a katalánoknak ingyen elengedniük, de legalább már terhelte őket az utóbbi időben a formájában nagyon visszaeső veterán német középpályás fizetése. Olmo viszont jó ideig azon aggódhatott, hogy bemutatkozhat-e, mivel a klub kifizette, de regisztrálni még nem tudta – anyagi gondok miatt.

Másik cikk témája lehetne, miért szorítja ily szigorú keretek közé saját csapatait a La Liga, javítva ezzel gazdálkodásuk fenntarthatóságát, de rontva közvetlen versenyképességüket, a lényeg viszont annyi, hogy a csapatok tisztában vannak a szervezet korlátozó szabályaival. Olmót végül nagy nehezen bejegyeztették, játszott is az ősszel, ráadásul kitűnően, de ahogy a tél elejére a Barcelona eredményei is romlottak, úgy az év végére a spanyol válogatott középpályás ismét bosszankodni kezdhetett. Nem sokkal 2025 beköszönte előtt jött a hír, hogy jelen állás szerint őt és Pau Victort sem képes a Barcelona regisztráltatni a tavaszi szezonra. Persze, ahogy az lenni szokott, innentől kezdve a spanyol sajtó mindennap erről cikkezett. Felvetődött, hogy Olmo a télen akár ingyen is leléphet, hogy a klub majd eladja Eric Garcíát, s abból a pénzből oldja meg a problémát, és így tovább. A ligának mindannyiszor elutasító volt a válasza, miután azonban a katalánok eladták a Camp Nou egyik VIP-páholyát, a Spanyol Nemzeti Sporttanács ideiglenes engedélyt adott a játékosok regisztrációjára. Mindenki tudta, hogy a Dani Olmo-sztori előbb-utóbb úgyis megoldódik, s persze így is lett, nincs itt semmi látnivaló, csak közben a Barcelona és Laporta újabb hatalmas marketingvereséget szenvedett. Mindenki a klubról beszélt, de egyáltalán nem pozitív értelemben, még a bombaformában futballozó brazil klasszis, Raphinha is megjegyezte: ez az eset hatással lehet a Barca átigazolásaira, mert ha ő most egy másik csapatban lenne, s látná, ami történik, akkor elgondolkodna azon, hogy őket válassza-e. Arcvesztés, sokadjára.

No, de itt jön képbe a kettősség. Laporta ténykedése, a klub működése és a továbbra is fennálló anyagi gondok ténye azért lehet különösen fájó a Barcelona-drukkerek számára, mert a csapatban ennyi viszontagság után is megvan az, ami a legnagyobb sikerek eléréséhez szükséges. Hansi Flick személyében modernül gondolkodó, jó taktikai és pedagógiai érzékkel megáldott edzője van, a keret hemzseg a feltörekvő sztároktól, miközben Yamal az eddig látottak alapján tényleg képes lehet rá, hogy a régóta emlegetett „új Lionel Messi” legyen, az a szupersztár, aki egy-másfél évtizedig a csapat első számú embereként varázsolhat a pályán, s ne feledjük, még egy Robert Lewandowskijuk is van a katalánoknak. A versenyképességre kitűnő példa a vasárnapi el Clasico, a Szaúd-Arábiában rendezett spanyol Szuperkupa-döntő, amelyen a Barcelona fantasztikus támadójátékkal 5–2-re megverte legnagyobb riválisát, a Real Madridot. Tette mindezt úgy, hogy az idényben egyszer már négyet vágott a fővárosiaknak, így kettejük párharcát simán nyeri eddig ebben az évadban, ráadásul egy trófeával is gazdagodott, ami mostanában még arrafelé sem mindennapos. A fináléban hátrányból állt fel a csapat: egy Yamal-góllal egyenlített, majd Raphinha duplázott, Alejandro Balde is betalált, Lewandowski tizenegyesből volt eredményes, ráadásul Wojciech Szczesny kiállítását is elbírta, miközben többször úgy szedte szét a Real Madrid védelmét, ahogyan arra kevés együttes képes a világon.

Az utóbbit látva minden szurkoló éjjenezhet, a csapat magja fiatal, s már most elképesztő sikerek elérése képes. Bár valamelyest a pályán is megvan a kettősség, mert a bajnokságban a gyakori botlások miatt ötpontos a hátránya a Reallal szemben (igaz, a Bajnokok Ligája-alapszakaszban meg még az első hely/kiemelés is meglehet), de az igazi aggodalmat még mindig a számos pénzügyi gond és azok nyilvános kezelése jelenti.

A katalánok a pályán és vezetőségi szinten is képesek show-t csinálni, csak éppen egészen más előjellel. Nagy kérdés, az utóbbi változik-e drasztikusan a jövőben, addig is azonban a szurkolóknak érdemes inkább az előbbire koncentrálni és reménykedni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!