FIFA: a kizárás fenyegeti a spanyolokat, de még a 2030-as vb rendezésétől is eleshetnek

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 10:31
A helyzet jelenleg nem rózsás a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél (Fotó: Getty Images)
Akár minden versenysorozatból kizárhatják a legutóbbi Európa-bajnok Spanyolországot, amennyiben az év végéig nem nevez ki elnököt a nemzeti futballszövetsége élére. Mint ismert, egy ideje már bonyolult a helyzet a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetségnél (RFEF), melynek éléről Luis Rubiales, majd az utódjaként kijelölt Pedro Rocha is távozni volt kénytelen. A nemzetközi szövetség (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) most megelégelte ezt a helyzetet, és ultimátumot adott a spanyoloknak.

A csaknem harminc évig hivatalban lévő elnök, Ángel María Villar távozása után Luis Rubiales 2018 májusában került a spanyol szövetség élére, és bár munkáját az évek alatt rengeteg támadás érte, s a hozzáértését is többen megkérdőjelezték, végül nem ezekbe az ügyekbe bukott bele, hanem abba, hogy 2023-ban szexuális zaklatási botrányba keveredett – mivel a női világbajnokság döntője után örömében nemes egyszerűséggel szájon csókolta a spanyol válogatott támadóját, Jennifer Hermosót. A sportvezetőt ezért először meghurcolták a nyilvánosság előtt, majd felfüggesztették, végül pedig távozni volt kénytelen a posztjáról, és ha ez nem lenne elég, ráadásként még két és fél éves börtönbüntetés is fenyegeti. 

A spanyolok kálváriája pedig ezzel kezdetét vette – legalábbis vezetői szinten mindenképp. Idén márciusban Pedro Rocha került a szövetség élére, a 69 éves üzletember azonban szintén botrányba keveredett, mivel korábban a hatáskörén túllépve menesztette a szövetség főtitkárát, Andreu Campost. A spanyol sportdöntőbíróság (TAD) ezért két évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta Rochát, aki így nyilván a szövetség éléről is távozott, nem sokkal a spanyol válogatott Európa-bajnoki győzelmét követően.

A nyár óta tehát nincs elnöke a spanyol szövetségnek, a FIFA és az UEFA pedig megelégelte a helyzetet – derült ki az Okdiario.com beszámolójából. A nemzetközi és az európai szövetségtől most két ezzel megbízott vezető, Emilio García Silvero és Angelo Rigopulosz foglalt állást a spanyolok ügyében az érintett szövetségek szerdai tanácskozását követően: mint világosan fogalmaztak, amennyiben három hónapon belül – egészen pontosan december 11-ig – nem lesz meg az új elnök, akkor „intézkedésekre kerül sor”. Vagyis ebben az esetben a spanyol klubokat kizárhatják a nemzetközi kupasorozatokból, akárcsak a válogatottat a jövőre induló világbajnoki selejtezősorozatból. De ugyanígy veszélybe kerülhet a Nemzetek Ligája rájátszása és a Eb-selejtezőkön való szereplés is a válogatott számára. A fenyegetést pedig illene komolyan venni, annál is inkább, mert Eritrea válogatottja korábban már hasonló sorsra jutott: a kelet-afrikai országot nemrég kizárták a 2026-os vb selejtezőiről.

Ám a spanyolok még egy dolog miatt aggódnak nagyon. Amennyiben a FIFA és az UEFA beváltja a fenyegetését (vagy fordítsuk meg: a spanyolok képtelenek lesznek megoldani a helyzetet az év végéig), akkor az ország a 2030-as vb rendezési jogától is eleshet, merthogy a szerdai tanácskozás után azt is világosan leszögezték: olyan ország nem adhat otthont világbajnokságnak, ahol nincs elnöke a szövetségnek.

Ismert, hogy a legrangosabb futballtornát hat év múlva Spanyolország, Portugália és Marokkó közösen rendezné meg (de Dél-Amerikában is lesznek mérkőzések), és az elmúlt hónapokban egyebek között azzal volt tele a sajtó, hogy vajon melyik stadionban játsszák majd a döntőt. Az egyik nagy esélyes a Real Madrid felújított létesítménye, a Santiago Bernabéu, a másik pedig a Casablancától nem messze épülő, 115 ezer néző befogadására alkalmas vadonatúj, csúcskategóriás szuperaréna. De amennyiben a spanyoloktól esetleg elveszik a rendezési jogot, nyilván ez a kérdés is okafogyottá válik...

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik