Váratlan döntés az Eb-győzelem után: eltiltották a spanyol szövetség elnökét!

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 14:37
Pedro Rocha (középen) az Eb-siker után várhatóan lemondásra kényszerül (Fotó: Getty Images)
A spanyolországi sportdöntőbíróság (TAD) két évre eltiltotta a mindennemű sporttal kapcsolatos tevékenységtől Pedro Rochát, a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) tavasszal megválasztott elnökét – írja az El Espanol.

Az ügyben eljáró (és az ügyész szerepét betöltő) vizsgálóbíró három vádpontban összesen hat év eltiltást kért a sportvezetőre, de a TAD végül csak egy vádpontban találta bűnösnek Rochát.

A Kissgate-ügybe belebukó Luis Rubiales helyére megválasztott Pedro Rochát így azért tiltják el, mert jogkörén túllépve eltávolította a szövetség főtitkárát, Andreu Campst. A másik két vádpontban – a GC Legal ügyvédi irodával kötött szerződés felmondása, illetve az, hogy az RFEF magánnyomozóként jelent meg a „Szuperkupa-ügyben” – a bíróság külön-külön 16 ezer eurónyi bírság megfizetésére kötelezte Rochát, aki a bíróság közleménye szerint „túllépett hatáskörén, és egymaga döntött olyan kérdésekben, amelyekben nem volt ilyen felhatalmazása”.

Az RFEF éléről így lemondani készülő sportvezetőnek két hónapja van arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen.

 

Legfrissebb hírek

A CAS elutasította a bűnösnek talált volt spanyol futballelnök fellebbezését

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 19:14

Ítélet született a Kissgate-ügyben, Luis Rubiales megúszta a börtönt

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 14:40

Nem indul eljárás az összeférhetetlenséggel gyanúsított spanyol játékvezető ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.20. 12:42

Vizsgálatot indított a spanyol szövetség az Osasuna–Real Madrid mérkőzés játékvezetője ellen

Spanyol labdarúgás
2025.02.18. 20:43

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

A 91. percben húzta be a Girona az Alavés elleni szenvedős bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.01.11. 16:01

A spanyolok nehézkes, a franciák magabiztos győzelemmel rajtoltak a női kézilabda Eb-n

Kézilabda
2024.11.28. 22:03
Ezek is érdekelhetik