Még egy osztályt bukott a csapat, az összes játékos autójának kiszúrták a kerekeit

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 12:47
null
Két év után másodszor esett ki a La Nucía, kiszúrták a játékosok autóinak kerekeit (Fotó: CF La Nucía/Fb)
A La Nucía hétvégén 3–1-re kikapott a Terrassától a spanyol negyedosztály 3. csoportjának 29. fordulójában. Önmagában ennek kevés hírértéke lenne Magyarországon, ám a csapat egyrészt két év alatt másodszor esett ki, másrészt egy ismeretlen tettes kellemetlen meglepetéssel fogadta a csapat játékosait.

A La Nucía Terrassa elleni 3–1-es idegenbeli vereségével biztossá vált, hogy öt fordulóval a bajnokság vége előtt nem tud a negyedosztályban maradni. A jelenleg 29 mérkőzés után három győzelemmel, nyolc döntetlennel és 18 vereséggel utolsó helyezett csapat nem most éli legszebb éveit, hiszen az előző idényben esett ki a harmadosztályból.

A csapat szurkolói pedig nehezen emésztik meg, hogy a La Nucía vergődik. A Terrassától elszenvedett 3–1-es vereség és a kiesés után a klub központjába érve kellemetlen meglepetés érte a játékosokat vasárnapról hétfőre virradóra. Hiába voltak ugyanis elzárva a labdarúgók autói, egy egyelőre ismeretlen tettes egy késsel az összes jármű kerekeit kiszúrta – minden bizonnyal azért, hogy így vegyen elégtételt a kiesés miatt.

A tettes azonban nem gondolta át kellően a tettét, a kést ugyanis a helyszínen hagyta.

A La Nucía közleményében tudatta, hogy minden szükséges bírósági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy kivizsgálja az esetet és megtalálja a tettest vagy tetteseket.

 

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
17 órája

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

A La Liga elnöke csípős üzenetben válaszolt a Real Madrid panaszáradatára

Spanyol labdarúgás
2025.08.06. 17:49

Áron után Yaakobishvili Antal is klubot válthat idén nyáron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.05. 16:00

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik