Megosztó személyiség volt futballistaként, és az lesz sportvezetőként is. Merthogy garantálható, hogy a kedd este visszavonuló Gerard Piqué előbb vagy utóbb szerepet vállal a Barcelona vezetőségében. Sok jót és rosszat lehet rá mondani, de az biztos, hogy mindig ezer szállal kötődött a Barcelonához, ő a ma már egyre inkább kihalófélben lévő klubhűség egyik megtestesítője. Számára a Barcelona tényleg több mint egy klub. Még akkor is, ha 2004 és 2008 között a Manchester Unitedhez tartozott, illetve 2006 és 2007 között a Zaragozánál játszott kölcsönben. Azaz Francesco Tottival, Paolo Maldinivel vagy éppen Carles Puyollal ellentétben nem sorolható a „One Man Clubba”, vagyis abba a társaságba, amelynek a tagjai egész életükben ugyanabban a topklubban futballoztak. Ettől függetlenül aki az utóbbi csaknem tizenöt évben kicsit is követte a labdarúgást, pontosan tudja, mit jelent Piquének a Barcelona és a gránátvörös-kék mez. Amúgy ő maga fogalmazta meg a legtalálóbban a búcsúvideójában, amelyben azt mondta, hogy ő sohasem futballista akart lenni, hanem a Barcelona futballistája. Sikerült neki, sőt, ahogy ő is említette, minden jelentős trófeát megnyert a klubbal, a válogatottal pedig világ- és Európa-bajnok lett, és sokáig a magánélete is irigylésre méltó volt. A 2010-es világbajnokság ideje alatt ismerkedett meg a nála tíz évvel idősebb gyönyörű kolumbiai énekesnővel, Shakirával, hivatalosan 2011 és 2022 között alkottak egy párt, két gyermekük született, mígnem idén váratlanul bejelentették, hogy külön utakon folytatják. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy sokáig álomszerű élete volt, gyakorlatilag mindent valóra váltott, amit gyerekként megálmodott. Márpedig az ilyen embereket sokan zsigerből irigyelni és utálni szokták. Persze nem csak emiatt volt annyira megosztó személyiség.
Hogy mást ne mondjunk, előfordult, hogy az akkori spanyol miniszterelnöknek, Mariano Rajoynak is odaszúrt, mondván, világot járó vezető politikusként illene rendesen megtanulnia angolul. Mindezt 2017-ben, a katalán függetlenségi népszavazás idején. Ám ahelyett, hogy elmerülnénk a spanyol belpolitikában, inkább csak rögzítsük a tényt, hogy Piquének mindig mindenről markáns véleménye volt, ami nyilvánvalóan sokakból erős ellenszenvet váltott ki. Sokatmondó, hogy pályafutása utolsó mérkőzésén, az Osasuna ellen mint cserejátékos kapott piros lapot, miután az öltözőfolyosón „lemadridistázta” s trágárságokkal „köszöntötte” Jesús Gil Manzano játékvezetőt.
Vérbeli katalánként az is nyilvánvaló, hogy finoman szólva sem kedveli a Real Madridot, ennek ellenére a válogatottban éveken át kiváló párost alkotott Sergio Ramosszal, és bevallása szerint az egyik példaképe is egy madridi legenda, Fernando Hierro volt.
Az öltözőben Piqué volt az egyik első számú tréfamester, aki gyakran gyermeteg poénokkal szórakoztatta vagy bosszantotta a többieket. Ám aki ez alapján infantilis, nagyra nőtt gyermeknek gondolja, az hatalmasat téved. Az IQ-ja a hírek szerint 140 feletti, ami már-már zseni kategória, és jelzésértékű, hogy a Harvardon végzett szórakoztató üzletág, média és sport szakon. A pályán is elsősorban a játékintelligenciájával tűnt ki, mivel nem volt igazán gyors és technikás, viszont kiválóan olvasta a játékot.
Több üzleti érdekeltsége is van. Ő az alapítója és az elnöke a Kosmos Holding nevű cégnek, amely a Davis-kupában is jelentős érdekeltségeket szerzett (egyúttal nagy vitákat generált a torna átalakításával), Piqué tulajdonosa az FC Andorrának és többségi tulajdonosa a Gimnástic Manresának. A Kosmos szerezte meg a 2021-es Copa América spanyolországi közvetítési jogait is, és Piquének saját e-sport csapata is van már. Tehát az üzleti életben is jól boldogul, és sokoldalúságát tekintve mindenképpen kiemelkedik, kiemelkedett az átlagfutballisták közül. Persze azt is tegyük hozzá, hogy a legtöbb sorstársával ellentétben nem szegény vagy átlagos családba született. Kimondottan gazdag, jómódú família sarja, aki épp a születése napján lett Barcelona-klubtag, a nagypapájának, Amador Bernabéunak köszönhetően, aki egykor a klub alelnöke volt. Ezért mondta azt Piqué, amikor elköszönt a Camp Nou közönségétől, hogy ő itt született, és itt fog meghalni.
A visszavonulása részben meglepő volt, de már tavaly ősszel utalt rá, ha már nem érzi, hogy segíteni tudna a csapatnak, önként köszön el. Az pedig elképzelhetetlen volt, hogy máshol futballozzon. Márpedig az utóbbi néhány idényben bizony meg sem közelítette a korábbi, kimagasló teljesítményét, az őszi szezonban jóformán csak kiegészítő embernek számított, és sok hibával játszott. Az Internazionale elleni hazai BL-mérkőzésen (3–3) az ő óriási hibája után kapott gólt a Barcelona, gyakorlatilag azon az összecsapáson úszott el a továbbjutás. Piqué talán nem szerette volna, hogy a tévedései miatt emlékezzenek rá, és belátta, jobb még idejében, úriember módjára, önként távozni. Többen azonban azt gyanítják, nem ez volt a hirtelen bejelentett visszavonulás elsődleges oka. Sokkal inkább a spanyol sajtó által sokszor csak „Piqué-ellenes törvénynek” nevezett új jogszabály, amely megtiltja, hogy valaki olyan sportversenyben vegyen részt, amelyben üzleti érdekeltsége van. Márpedig Piqué amellett, hogy az FC Andorra tulajdonosa, a spanyol Szuperkupának is társszervezője. Az igazságot persze csak ő tudja. Elképzelhető, hogy mindkét tényező közrejátszott a döntésében, ahogy a válása és a magánéleti problémái is hatással lehettek arra, hogy idény közben vonult vissza, miközben évek voltak még hátra a szerződéséből.
Ami biztos, hogy ezzel a korábbi nagy generáció újabb ikonikus alakja búcsúzott el a Camp Noutól, és ha igazak a hírek, a nyáron Sergio Busquets is elköszön. Ezzel pedig végleg lezárul egy korszak, arra pedig csak az idő ad választ, hogy a Barcelonának lesz-e még egy ennyire ütőképes, a világ klubfutballját éveken át meghatározó csapata. És olyan csupa szív, de szókimondó, a gazdasági életben és a sztárvilágban is jól boldoguló egyénisége, mint Piqué.
Ahogy a spanyol Marca írta, sok szempontból megelőzte a korát, és jóval több volt mint szimplán futballista. A fentiekből kirajzolódik, hogy magas intelligenciájával, jómódú származásával, szókimondó, sokszor arrogáns stílusával, botrányaival és gazdasági érdekeltségeivel egyfajta csodabogár volt a nemzetközi futballelitben. Mert akárki akármit mond, oda tartozott. Azon lehet persze vitatkozni, hogy minden idők legjobb középső védői közé tartozott-e, azzal viszont nehezen, hogy nagyjából egy évtizeden keresztül klub- és válogatott szinten is megkerülhetetlen játékos volt. Nyolcszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, négyszer a Bajnokok Ligáját. Utóbbit egyszer a Manchester Uniteddel, ezzel egyike annak a négy futballistának, aki két egymást követő kiírásban, két különböző klub színeiben hódította el a BL-trófeát. Rajta kívül ez csak Marcel Desaillynak, Paulo Sousának és Eto'o-nak sikerült. A Marca néhány nappal ezelőtt szavazást írt ki arról, ki volt a Barcelona történetének legjobb belső védője, és toronymagasan Carles Puyol nyert, de Piqué lett a második, megelőzve Ronald Koemant és Miguelit. A laza Piqué és a szigorú, kemény Puyol párosáról is külön publicisztikát lehetne írni, mert minden szempontból teljesen más személyiségek. Más körülmények közül érkeztek, más a gondolkodásmódjuk, de a Barcelona szeretete és a feltétlen győzni akarás összekötötte őket. Ezért kedvelik Piquét ennyire a katalánok, és ezért utálják olyan sokan a madridiak közül.
A múlt szombaton az Almería ellen 92 ezren búcsúztatták a Camp Nouban, sírva köszönt el a szurkolóktól, ugyanakkor borítékolható, hogy hamarosan újra jelentős szerepet vállal a klub életében.
„Visszatérek” – búcsúzott a visszavonulását bejelentő videóban. Márpedig 2026-ban ismét elnökválasztás lesz a Barcelonánál. Senki se lepődjön meg, ha Joan Laporta után ő lesz a klub első embere.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!