Barcelona: Neymar harmadszor is beperelte korábbi klubját

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 16:02
null
„Találkozunk a bíróságon!” – mondhatja Neymar (Fotó: AFP)
Neymar továbbra sem ássa el a csatabárdot: a PSG sztárfutballistája immár harmadszor perelte be korábbi klubját, az FC Barcelonát.

 

A spanyol El Mundo úgy tudja, a brazil támadó ezúttal 6.5 millió eurót kér számon a katalánokon. Ezt az összeget a Santostól a Barcelonához való igazoláskor kötött 2013-as szerződésben rögzítették, és bizonyos feltételek teljesüléséhez kötötték, legalábbis a játékos szerint.

Neymar már 2018 februárjában és 2019 decemberében is perelte a Barcelonát – az első esetnél 26 millió, a második alkalommal 3.5 millió euróval tartoztak neki állítása szerint. Mindeközben a klub szerződésszegés miatt mindkétszer beperelte egykori labdarúgóját.

Habár manapság semmin sem lepődhetünk meg, ezek után egyre nehezebb elképzelni, hogy Neymar a 2019 nyarán felröppent híreknek megfelelően visszatérjen a gránátvörös-kékekhez.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
59 perce

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
9 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
10 órája

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
12 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
13 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
14 órája

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
18 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
21 órája
Ezek is érdekelhetik