La Liga: fellebbeznek a december 18-i el Clásico ellen

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 19:37
null
Még nincs vége: a La Liga nem örül a december 18-i el Clásicónak (Fotó: AFP)
A La Liga hivatalos közleményben jelezte, hogy fellebbezést tervez a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) versenybizottságának döntése ellen, miszerint december 18-án rendezik meg a Barcelona–Real Madrid összecsapást.


Mint ismert, az eredetileg október 26-ra kiírt mérkőzést azért kellett elhalasztani, mert Barcelonában és egész Katalóniában folyamatosak a tüntetések a katalán politikusok bebörtönzéséről szóló határozat ellen. Éppen erre a napra ráadásul egy nagyszabású demonstrálást is meghirdettek.

Az FC Barcelona és a Real Madrid már korábban megállapodott a találkozó december 18-i pótlásában, amit később az RFEF illetékes testülete is jóváhagyott, azonban a La Liga – és a La Ligát irányító szerv, az LFP (a spanyol első és a másodosztályt tömörítő szervezet) – ezt nem nézi jó szemmel, így továbbra is egy másik időpontban való rendezést szorgalmazna.

A közleményben több pontban is alátámasztják a véleményüket a La Liga képviselői. Az audiovizuális jogokat illető folyamatok és gazdasági veszteségek mellett azt hangsúlyozzák: abszurd, hogy egy bíróságon határoznak a mérkőzésről, illetve kiemelik, hogy végső soron nekik kellene meghozniuk a végső döntést arról, hogy mikor játsszanak le egy mérkőzést. Azt is megemlítik, hogy előre meghatározták: az elhalasztott mérkőzéseket december 4-én kell lejátszani.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik