Atlético: Griezmann egyezségre jutott a Barcelonával – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 15:55
null
Antoine Griezmann és Lionel Messi az új idénytől csapattársak lesznek? (Fotó: AFP)
Nemzetközi sajtóhírek szerint az Atlético Madrid francia támadója, Antoine Griezmann ötéves szerződést köt a Barcelonával, fizetése pedig évi 17 millió euró lesz.

 

A L'Équipe úgy tudja, a gránátvörös-kékek július elején lépnek akcióba, mivel ekkor 200 millió euróról 120 millióra csökken majd a futballista kivásárlási ára.

Az Atlético Madrid a hírek szerint nagyon szeretné az üzletbe belevonni Nélson Semedót, de a katalánok nem szeretnének megválni a jobbhátvédjüktől.

A 28 éves Griezmannt már korábban is összeboronálták a Barcelonával, ám tavaly nyáron mégis hosszabbított a „matracosokkal”.

Ennek ellenére úgy tűnik, immár elodázhatatlan a váltás, nemrégiben az Atlético vezérigazgatója, Miguel Ángel Gil Marín is elmondta, hogy régóta úgy tudja, a világbajnok francia Barcelonába szerződik.

Griezmann 2014-ben 30 millió euróért cserébe érkezett a Real Sociedadtól az Atlético Madridhoz, amelyben 257 tétmérkőzésen 133 gól és 50 gólpassz a mérlege; nyert Európa-ligát, európai Szuperkupát és Spanyol Szuperkupát, valamint döntőzött a BL-ben.

Legfrissebb hírek

Neymar iránt BL-szereplők is érdeklődnek?; Igazolt a Fradi – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
Tegnap, 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik