Futball: 400 forintért most bárki részvényes lehet a spanyol csapatnál

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 17:14
Manapság teljesen hétköznapi, hogy mikor valaki a kedvenc futballklubjáról beszél, úgy kezdi a mondatot, hogy „Mi…” vagy „A csapatom…”. A spanyol Real Murcia pedig gondoskodik róla, hogy ez ne csak egy szófordulat legyen: most ugyanis kevesebb mint 400 forintért bárki elmondhatja magáról, hogy egy labdarúgócsapat tulajdonosa. Legalábbis részben…

A szebb napokat is megélő, jelenleg a spanyol harmadosztályban szereplő Real Murcia egészen különleges kampányt indított: a csapat hivatalos honlapjára kirakott közlemény szerint most bárki a klub részvényesévé válhat.: a csapat hivatalos honlapjára kirakott közlemény szerint most bárki a klub részvényesévé válhat.

Real Murcia CF SAD

A kezdeményezés természetesen nem szórakozásból született, az együttes nagy bajban van, és ha nem sikerül gyorsan pénzt gyűjteni, az sem kizárt, hogy megszűnik az 1908-ban alapított klub, amely a 2007–2008-as idényt még a spanyol élvonalban töltötte.

A legkisebb vásárolható részvénycsomag 10 darabos, ez 1.22 euróba, azaz átszámolva 392 forintba kerül, a legnagyobb csomag pedig 8200 részvényből áll, ezért 1000 eurót és 40 centet kell fizetni, azaz 321 ezer forintot.

Kevesebb mint 500 forintért most bárki bevásárolhatja magát a spanyol klubhoz! (Fotó: Facebook.com/realmurciacfsad)
Kevesebb mint 500 forintért most bárki bevásárolhatja magát a spanyol klubhoz! (Fotó: Facebook.com/realmurciacfsad)

További érdekesség, hogy ha valaki legalább 390 részvényt vásárol, azaz legalább 15 ezer forintot átutal a klub számlájára, akkor már meghívót is kap a klub részvényesei számára tartott értekezletekre Murciába.

Ez persze az utazás és szállás költségét nem tartalmazza, viszont az üzlet így is elég jónak tűnik. Elvégre hány ember dicsekedhet azzal, hogy egy spanyol csapat részvényese?

Részvényeket ezen a linken keresztül lehet vásárolni, ám az oldal általában nem üzemel. Valószínűleg nem számítottak arra a klubnál, hogy ennyi ember akar Murcia-részvényes lenni…

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
22 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:43

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik