Real: a fiatal beszállt a CR–Messi vitába, hiba volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.30. 14:19
Talán jobban tette volna, ha hallgat a Deportivo La Coruna kölcsönjátékosa, Federico Valverde. A mindössze 19 esztendős uruguayi középpályás 2016 óta tartozik a Real Madrid kötelékébe, eddig a harmadosztályban szereplő B csapatnál kapott szerepet, 2017-ben pedig kölcsönadták az élvonalban játszó Deportivónak, ahol 20 meccsen lépett pályára a szezonban. Az ifjú labdarúgó is beszállt a „Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi a jobb?” címszó alatt a futballszurkolók között futó, talán soha véget nem érő vitába. Nem kellett volna neki…

A Deportivónál fiatal játékosok tehettek fel kérdéseket Valverdének, s az egyik kérdés az volt, szerinte ki a világ legjobb játékosa. Válaszában a portugál és az argentin zsenit emelte ki, majd némi töprengés után Messi mellett tette le a voksát. Messi mellett tette le a voksát.

Természetesen a Real Madrid illetékesei azonnal akcióba léptek: a négyszeres uruguayi válogatott játékosnak egy videóban gyorsan tisztáznia kellett szavait.

„Szerettem volna tisztázni a mai, gyermekeknek adott interjúval kapcsolatos félreértést. Csak vicceltem Messivel és Ronaldóval kapcsolatban, mindenki tudja, hogy Madridból jöttem, mindig Cristianóra fogadok, és érte szorítok. Ő a világ legjobbja, napról napra, meccsről meccsre bizonyítja.”

Jelenleg nem lehet hozzáférni a játékos Twitter-adatlapjához…




 

Legfrissebb hírek

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
4 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
10 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
11 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
14 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 08:59

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44
Ezek is érdekelhetik