Spanyol Szuperkupa: Modric három éve kapott eltiltás miatt nem játszik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 15:47
Luka Modric, a bajnok Real Madrid labdarúgója három évvel ezelőtt kapott eltiltása miatt nem játszhat a kupagyőztes Barcelona ellen a spanyol Szuperkupa-párharc első, idegenbeli felvonásán vasárnap.

A spanyol Marca sportnapilap internetes kiadása arról írt, hogy a horvát játékost 2014. augusztus 22-én, az Atlético Madrid elleni Szuperkupa-visszavágó hajrájában – a marca.com tudósításában a 91. perc szerepel – állították ki második sárga lapját követően. A Real Madrid a hazai 1–1 után idegenben 1–0-ra kikapott.

A fegyelmi bizottság az adott sorozatra vonatkozóan a soron következő egy mérkőzésre tiltotta el a középpályást. Amennyiben azonnali pirossal állították volna ki Modricot, akkor a szabályok értelmében a soron következő bajnokin nem léphetett volna pályára. Így azonban – tekintve, hogy a Real Madrid a 2015-ös és a 2016-os Szuperkupában sem volt érdekelt – a horvát légiósnak még nem volt alkalma letölteni a büntetést. A Bajnokok Ligája-győztes fővárosi együttes vezetőedzőjének, Zinédine Zidane-nak pedig ki kell találnia, hogy kivel helyettesíti a középpálya legfontosabb láncszemét együttesében, amely kedd este megnyerte az európai Szuperkupát a Manchester United 2–1-es legyőzésével.

A vasárnap 22 órakor kezdődő barcelonai első mérkőzést követően a visszavágót jövő szerdán játsszák Madridban.

Legfrissebb hírek

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
2025.07.11. 10:27

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
2025.07.08. 15:44

Luka Modric Olaszországba, a Milanba tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.04. 07:16

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
2025.05.30. 08:44

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53
Ezek is érdekelhetik