La Liga: Guardiola klubja részesedett Guardiola klubjából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 20:12
A Manchester City labdarúgóklub tulajdonosi csoportja részesedést vásárolt a spanyol élvonalban története során először szereplő Gironában.

A City Football Group 44.3 százalékot vásárolt meg, s ugyanennyi maradt a Pere Guardiola – a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola testvére – által vezetett Girona Football Group tulajdonában, míg a fennmaradó rész a szurkolók társulásáé.A City Football Group 44.3 százalékot vásárolt meg, s ugyanennyi maradt a Pere Guardiola – a Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola testvére – által vezetett Girona Football Group tulajdonában, míg a fennmaradó rész a szurkolók társulásáé.

A két klub már tavaly óta együttműködik, és az angol csapat öt játékost adott most kölcsön a Gironának. A 87 éves fennállása során az élvonalba idén először feljutó egyesület szombaton, a nyitó fordulóban 2–2-es döntetlent ért el hazai pályán a legutóbb bronzérmes Atlético Madrid ellen.

A Girona a hatodik futballklub, amelyben érdekeltséget szerzett a City Football Group: a Manchester City mellett az ausztrál Melbourne City FC, az amerikai New York City FC, a japán Jokohama F. Marinos, és az uruguayi CA Torque került korábban a csoport befolyása alá.

Legfrissebb hírek

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 22:47
Ezek is érdekelhetik