Barcelona: Luis Enrique távozik a szezon végén – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 22:06
null
Luis Enrique pihenésre vágyik (Fotó: AFP)
Luis Enrique, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona vezetőedzője hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végén távozik a posztjáról.

 

Luis Enrique a Sporting Gijón elleni, 6–1-re megnyert találkozót követően az öltözőben bejelentette a játékosoknak, hogy a szezon végén távozik a Barcelona kispadjáról. Ezt a sajtótájékoztatón a jelenlévő újságíróknak is megerősítette.

A Mundo Deportivo beszámolója szerint Enrique korábban már elmondta a hírt a klub két vezetőjének, Robert Fernándeznek és Albert Solernek, de a bejelentéssel a nagy nyilvánosság előtt sem akart az idény végéig várni.

A Barcelona a 2016–2017-es kiírásban még egyaránt versenyben van a spanyol bajnoki címért, a kupagyőzelemért, illetve a Bajnokok Ligájában is áll – igaz, a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntő visszavágója előtt meglehetősen halványak az esélyei a továbbjutásra.

A 46 éves edző 1996 és 2004 között játékosként szerepelt a Barcelonában. Trénerként 2008-tól 2011-ig a katalán klub második csapatát irányította, majd a Roma és a Celta Vigo vezetőedzője volt egy-egy szezon erejéig.

A Barcelona vezetését 2014 májusában vette át Gerardo Martinótól, a katalánokat pedig két spanyol bajnoki címig, két Király-kupa-győzelemig, egy spanyol és egy európai Szuperkupa-elsőségig, valamint egy Bajnokok Ligája- és egy klubvilágbajnoki aranyéremig kormányozta.

Legfrissebb hírek

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
15 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.04.18. 23:05

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

Spanyol labdarúgás
2025.04.18. 13:26

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.17. 16:55

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35
Ezek is érdekelhetik