La Liga: Fájt, hogy Messit sírni láttam – C. Ronaldo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.05. 09:17
Mint ismert, Lionel Messi a Copa América döntője után bejelentette visszavonulását az argentin válogatottól, a döntés pedig a Barca klasszisának legnagyobb riválisát, Cristiano Ronaldót is megrendítette.

Lionel Messi és az argentin válogatottal Chilével játszott a Copa América döntőjében, a tizenegyespárbajban pedig a csapatkapitány is hibázott, így rajta is múlott, hogy a Messi-érában már a negyedik fináléját bukta el az albiceleste. Messi a döntő után kijelentette: többet nem hajlandó a nemzeti csapatban játszani. A ötszörös aranylabdás döntése az egész világot megdöbbentette, sőt, Cristiano Ronaldo sem ment el mellette szó nélkül.

„Messi meghozta a döntését és ezt tiszteletben kell tartani – idézte a portugált a Mundo Deportivo. – Nincs hozzászokva a vereségekhez és a csalódáshoz, még a második helyhez sem, de attól, hogy kihagysz egy tizenegyest, még nem leszel rossz játékos. Fájt, hogy sírni láttam Messit, remélem, hogy visszatér a válogatotthoz, muszáj neki.”többet nem hajlandó a nemzeti csapatban játszani. A ötszörös aranylabdás döntése az egész világot megdöbbentette, sőt, Cristiano Ronaldo sem ment el mellette szó nélkül.

„Messi meghozta a döntését és ezt tiszteletben kell tartani – idézte a portugált a Mundo Deportivo. – Nincs hozzászokva a vereségekhez és a csalódáshoz, még a második helyhez sem, de attól, hogy kihagysz egy tizenegyest, még nem leszel rossz játékos. Fájt, hogy sírni láttam Messit, remélem, hogy visszatér a válogatotthoz, muszáj neki.”

Az kijelenthető, hogy gyakorlatilag egész Argentína osztja Ronaldo véleményét, hiszen az ország köztársasági elnöke, Mauricio Macri és Maradona is felszólalt a témában, illetve Buenos Airesben már szobrot is állítottak a 29 éves fenoménnak. Talán reménykedésre adhat okot, hogy az argentin sajtóban néhány nappal ezelőtt napvilágot látott a hír, mely szerint meggondolta magát, és visszatér a válogatottba, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőket még kihagyja – bár az információt később barcelonai lapok cáfolták.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
4 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
12 órája

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
Tegnap, 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
Tegnap, 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik