Real Madrid: meglopták és bántották – vallott a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 14:27
Kevés futballista mondhatja el magáról, hogy a Real Madrid és az Atlético Madrid mezét is viselte, Saúl Níguez azonban ilyen – igaz, előbbi együttesnél töltött idejére nem szívesen emlékszik vissza. Most elmondta, miért.

„Nincsenek jó emlékeim a Realnál töltött időszakomról. Kegyetlenek voltak a társaim, ellopták a cipőmet, az ebédemet. Két hétig nem mehettem edzésre, mert az egyik csapattársam odaadott egy levelet az edzőnek, és azt állította, én írtam. Ez persze nem volt igaz, de az eltiltást így is megkaptam. Bár rengeteget tanultam és fejlődtem, nehéz évek voltak ezek…” – mondta a katalán Sportnak Saúl.

A spanyol középpályás 2006 és 2008 közt erősítette a Real Madrid ificsapatát, majd a városi rivális Atlético utánpótlásánál kötött ki, és azóta is a „matracosoknál” szerepel.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

A Real Madrid bejelentette Kerkez csapattársának szerződtetését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.17. 12:26

A bekapcsolt locsoló sem rontotta el a Barcelona kedvét, Laporta is táncra perdült – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 08:54

„Az idény második fele hihetetlen volt” – Hans-Dieter Flick a Barcelona bajnoki címe után

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 07:47

Büntetőeljárás indult a Real Madrid hátvédjével szemben

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 10:55
Ezek is érdekelhetik