El Clásico: „Összesz.rtuk magunkat!” - CR7 szájáról olvastak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 13:36
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja Karim Benzemával osztotta meg véleményét a Barcelona otthonában elszenvedett 2–1-es vereség alkalmával. A lefújást követően, még a pályán sétálva.

A spanyol Deportes Cuatro csatorna specialitása, hogy a mérkőzéseken kiemelt figyelmet szentelnek a gyepen, akció közben elhangzó párbeszédekre. Szájról olvasnak, a játékosok ez ellen ajkuk eltakarásával védekeznek. Cristiano Ronaldo most ezt nem tette meg. Deportes Cuatro csatorna specialitása, hogy a mérkőzéseken kiemelt figyelmet szentelnek a gyepen, akció közben elhangzó párbeszédekre. Szájról olvasnak, a játékosok ez ellen ajkuk eltakarásával védekeznek. Cristiano Ronaldo most ezt nem tette meg.

Miközben a portugál az öltöző felé sétált a mérkőzésen a Real Madrid gólját előkészítő Karim Benzemával, ezt mondta a francia csatárnak: „ Összesz.rtuk magunkat!” (Nos cagamos todos).

Cristiano Ronaldo vélhetően arra célzott, amit Luka Modric is kifejtett a találkozó utáni nyilatkozatában. A Barcelona második – a győzelmet jelentő – találata után a madridiak játéka látványosan visszaesett, főként az első félidőben látottakhoz képest.

„Két-három gólt is szerezhettünk volna az első félidőben, jobbak voltunk, de nem éltünk a lehetőségeinkkel. A második kapott gól mentálisan megzavart minket, már nem tudtunk olyan minőségben játszani, mint előtte” – értékelt a horvát középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik