Argentína: fájt Messi lábujja, megvizsgálták, nincs nagy baj

Vágólapra másolva!
2015.03.24. 18:36
Lionel Messi, az FC Barcelona, valamint az argentin labdarúgó-válogatott klasszisa kisebb sérülés miatt nem fejezte be az Egyesült Államokban készülő nemzeti csapata keddi edzését, ám a vizsgálatok hamar kiderítették: nincs nagy baj.

A többek között a katalán Sport, a francia L’Équipe, valamint az argentin TyC Sports által is közölt hírek szerint az argentin válogatottal az Egyesült Államokban tréningező támadó sérülés miatt nem tudta befejezni a keddi edzést.

Az Argentin Labdarúgó-szövetség ezt követően hivatalos közleményben tudatta, hogy bár Messi valóban lábujjfájdalomra panaszkodott, a Real Madrid elleni bajnokin összeszedett sérülése miatt nem kényszerül kihagyásra.

Az argentinok vasárnap El Salvadorral, majd április elsején Ecuadorral csapnak össze felkészülési mérkőzésen. A Barcelona legközelebb április ötödikén, a Celta Vigo ellen játszik, majd az Almería, a Sevilla, valamint a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-találkozó következik.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
8 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24
Ezek is érdekelhetik