Real Madrid: a Chelsea és az MU által kinézett brazil érkezik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.05. 13:44
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) listavezető Real Madrid elhappolná a Chelsea és a Manchester United orra elől a Cruzeiro 21 éves brazil utánpótlás-válogatott középpályását, Lucas Silvát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Lucas Silvának egy álma válna valóra, ha a királyi csapatban játszana. A brazil csapat elnöke, Gilvan de Pinho Tavares kijelentette, hogy 15 millió euró alatt nem adja el fiatal tehetségét, akiért sajtóhírek szerint az angol első osztályú Chelsea és Manchester United is érdeklődik. Lucas Silvának egy álma válna valóra, ha a királyi csapatban játszana. A brazil csapat elnöke, Gilvan de Pinho Tavares kijelentette, hogy 15 millió euró alatt nem adja el fiatal tehetségét, akiért sajtóhírek szerint az angol első osztályú Chelsea és Manchester United is érdeklődik.

„Nem kaptunk még hivatalos ajánlatot, de azt most mondhatom, hogy tizenötmillió euró alatt szóba sem állunk senkivel” – mondta Tavares a Belo Horizonte-ben adott sajtókonferencián.

Lucas Silvát hazája egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. Az idén a brazil korosztályos válogatottal megnyerte a touloni U21-es utánpótlástornát.

A Real Madridnak azért lenne rá szüksége, mert jó eséllyel nem hosszabbítja meg a mellékszereplőnek is csak jó indulattal titulálható Sami Khedira nyáron lejáró szerződését, így az ő helyére érkezhet Silva már januárban.

Legfrissebb hírek

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
13 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36
Ezek is érdekelhetik