Barcelona: a csapat és Messi árnyéka önmagának - Scholes

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 13:44
null
A labdajáratás még alap, de már nem gyilkos a tempó – kritizálta Scholes a Barcát (Fotó: Reuters)
Paul Scholes, az angol válogatott és Manchester United egykori sztárja éles kritikával illette a spanyol bajnokságban második helyen állomásozó FC Barcelonát és annak támadóját, Lionel Messit.

Scholes az angol Independent szakírójaként dolgozik, és meghívásra a helyszínen tekintette meg a katalánok Valencia elleni, Sergio Busquets góljával 1–0-ra megnyert mérkőzését.

SCHOLES A BARCELONA CSÚCSÉVEIRŐL

„Amikor Pep Guardiola Barcelonája a csúcson volt, egyszerűen lélekölő volt ellenük futballozni. Jól tudom: két Bajnokok Ligája-döntőt játszottam ellenük, és mindkettő után vesztesen távoztam (...) A Barcelona ekkoriban különleges volt, a világ egyértelműen, vitathatatlanul legjobb csapata.”

„Ez a csapat már csak árnyéka a Pep-félének. Még mindig a folyamatos labdajáratáson alapszik a játéka, de már közel sem olyan gyors és gyilkos a tempója, a játékosokban nincs tűz. Fásult és unott arccal játszottak. Nem kötözködni szeretnék, de az unott a legjobb szó a Barcelona mostani futballjára” – kezdte beszámolóját Paul Scholes.

„Messi is egy megfáradt, unott ember képét keltette bennem. Sosem volt az a játékos, aki labdavesztésnél visszasprintel a meginduló szélső hátvéddel, de mostanában a minimálisra szorítja a mozgását a pályán.”

Scholes kételkedik abban, hogy Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője képes lesz-e visszahozni a Guardiola-féle szintre a csapatot.

„Egy olyan fiatal edzőnek, mint ő, nincs meg a tapasztalata, amivel igazán motiválhatná a sztárokat. Gondoljunk csak bele, megnyertek mindent. Leigázták a futballvilágot. Luis Enriquének azt kellene elérnie, hogy ezt ismét megtegyék, immár az ő elképzelései szerint. A partvonal mellől próbálja a játékosait nagyobb tempó diktálására utasítani, de többnyire hiába. Nehéz dolga van, amikor megpróbálja megváltoztatni sztárjai megszokott játékstílusát.”

Scholes párhuzamot vont a Manchester United, illetve a Barcelona között is, mondván, mindkét csapatnál állandó kihívás volt a sikerhez szokott játékosok motiválása.

„Visszagondoltam arra, hogy a Unitednél hogyan kaptuk össze magunkat minden évben. Először is ott volt Sir Alex Ferguson, aki állandóan hajtott minket. Emellett mindig féltünk a nyári érkezőktől, akik elvehették a helyünket a csapatban. Párhuzamokat vélek felfedezni a Ferguson nélküli United és a Guardiola nélküli Barcelona között” – írta a kétszeres BL-győztes.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
20 órája

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik