Real Madrid: a klub fellebbez Zidane eltiltása ellen

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 22:11
A Real Madrid hivatalos közleményben reagált Zinedine Zidane és Santiago Sánchez három hónapos eltiltására.

A királyiak honlapján olvasható közleményben a klub kifejti, hogy egyáltalán nem ért egyet a Real Madrid Castillát, azaz a tartalékcsapatot irányító vezetőedzőt és másodedzőt érintő eltiltás ügyében. Indoklásukban az áll, hogy Zidane a Francia Labdarúgó-szövetségtől (FFF) kapott felhatalmazást a vezetőedzői poszt betöltésére a spanyol harmadosztályban szereplő tartalékcsapatnál. olvasható közleményben a klub kifejti, hogy egyáltalán nem ért egyet a Real Madrid Castillát, azaz a tartalékcsapatot irányító vezetőedzőt és másodedzőt érintő eltiltás ügyében. Indoklásukban az áll, hogy Zidane a Francia Labdarúgó-szövetségtől (FFF) kapott felhatalmazást a vezetőedzői poszt betöltésére a spanyol harmadosztályban szereplő tartalékcsapatnál.

A közlemény második pontjában a klub kijelenti, hogy minden létező jogorvoslati eszközzel fellépnek a versenybizottság döntése ellen, azaz fellebbezni fognak. Erre tíz napjuk van.

Legfrissebb hírek

Nem hozta a súlyát, egyéves eltiltást kapott az olimpiai érmes indiai birkózó

Egyéb egyéni
2025.10.09. 12:55

Vb 2026: Xavi szerint Zidane jobb volt nála

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 18:05

Zinédine Zidane fia először került be az algériai válogatottba

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13
Ezek is érdekelhetik